Azok a nyári románcok mindig a legjobbak...

- Pihenhettek, hölgyeim! - kiáltotta Mrs. Schultz, Ali gyephoki edzője, ahogy a két próbajátékos csapat a pálya körül futott.

Bár a szezonnak már rég vége volt, Mrs. Schultz szerette összehívni a lányokat néha egy-egy edzésre, hogy formában maradjanak a következő évig. Ali a lelátók felé vánszorgott. A frissen nyírt fű illata csiklandozta az orrát, és ahogy közelebb ért, látta, hogy Mrs. Schultz egy nagy kancsó gyümölcspuncs ízesítésű Gatorade-et, a kedvencét.

-          Nagyszerűek vagytok a védekezésben lányok – mondta Mrs. Schultz amikor Ali és Cassie odaértek hozzá. – Jövő ősszel megállíthatatlanok lesztek.

-          Legértékesebb játékos leszel, mielőtt még gimibe mennél – bökte oldalba Cassie Alit.

-          Azért, mert fantasztikus vagyok! – csiripelte Ali, V alakban emelve fel a karjait.

De valahol mélyen még azt sem hitte el, hogy egyáltalán bekerült a csapatba. A Radleyben nem nagyon sétálgatott, nemhogy gyephokis gyakorlóköröket futott volna, de amint meghallotta, hogy a gimis csapat megnyitja a meghallgatásokat a két legjobb általános iskolás csapattag – Ali és Spencer - számára, kitűzte célul, hogy őt vegyék be maguk közé. Amikor a családjával később ellátogattak a kórházba, és „Courtney” rájött, hogy a testvére bekerült a gimnázium csapatába, lesápadt. Na, most ki a jobb Alison? akarta Ali az arcába kiabálni.

Ali megragadott egy műanyag poharat a csomagból, és öntött magának az üdítőből. Aztán átvette a pólóját, a felszerelését a táskájába dobta, aztán elbúcsúzott Cassie-től és a többiektől és elindult a hátsó parkolóba, ahol Jason majd felveszi, hogy hazavigye. Csak egy Honda Civic, egy random iskolabusz és egy biztonsági őr Fordja állt ott, mindegyik üresen.

Ali leült a szökőkút szélére várakozni. Két szurkolólány, akiknek nem emlékezett a nevére, kiugrándozott a gimiből és az autóik felé indultak. Egy nyolcadikas, aki mindig szerepelt a reggeli video-bejelentésekben, a zászlórúdnál álldogálva telefonált. És a tornaterem ajtajánál ott volt Naomi Zeigler és Riley Wolfe. Egyszerre néztek fel és bámultak Alire, aztán gyorsan el is fordultak.

Ali gyomra bukfencet vetett. Már másfél év eltelt, mióta dobta Naomit és Riley-t bármiféle magyarázat nélkül, de még mindig kellemetlenül érezte magát a jelenlétükben. Eleinte a két lány könyörgött Ali bocsánatáért, bármi is volt, amit ellene tettek – egyszerűen csak szerették volna, ha újra barátok lennének. Felajánlották, hogy megcsinálják Ali összes háziját egy teljes éven át. Bármit választhatott volna a szekrényükből, és neki adták volna. Egy Lila Szoba nevű helyről beszéltek és valamiről, amit Ugrándozóknak hívtak, és pont ez volt az, amiért Ali ejtette őket – fogalma sem volt, miről magyaráznak. Olyan gyorsan kiszagolták volna, hogy ő nem az igazi Alison, hogy azonnal a Preserve-ben kötött volna ki.

A telefonja jelzett, mire összerezzent. Aria küldött üzenetet: Akarsz nálunk lógni holnap este?A szüleim randizni mennek. Jövünk, piás szekrény!

Igen és igen! írt vissza Ali.

Visszacsúsztatta a telefonját a zsebébe. Hirtelen úgy érezte, egy tekintet tapad a hátára, és libabőrös lett. Naomi és Riley voltak? De amikor megfordult, egy vele egyidős fiút látott a fák alatt állni. Fogalma sem volt, honnan került elő, és olyan intenzíven bámult Alire, mintha látná a gondolatait.

-          Te vagy Alison, ugye? – kiáltotta a fiú, és közelebb sétált.

Ali hunyorgott. A fiú magas és nyurga volt, a testfelépítése azokra az úszókra emlékeztetett, akik a pillangóúszás bajnokai voltak Emily csapatában. Szűk, fekete póló volt rajta, testhezálló kord rövidnadrág és fűző nélküli vászoncipők. Barna haja fel volt zselézve és a szemei egy, még Aliénél is megkapóbb kék színben pompáztak. Csak színes kontaktlencse lehetett.

-          Alison? – ismételte a srác, amikor közelebb ért. A hangja rekedtes és mély volt.

-          Öhm, igen – mondta Ali lassan, a füle mögé tűrve egy hajtincsét. – Te pedig…?

A fiú döbbentnek tűnt.

-          Nem emlékszel rám?

Ali pislogott. Nagyon régen volt már, amikor utoljára nem tudott válaszolni egy kérdésre Alisonként, és ettől szédülni kezdett, átlátszónak és ingatagnak érezte magát.

-          Frissítsd fel a memóriám – mondta, utálva a saját szavait.

-          Nick Maxwell – ült le a fiú a szökőkút szélére, és a térdeire támaszkodott – barnák voltak, egy kevés fekete szőrrel. – A Ravenswood Táborból.

Ez megmagyarázta, miért nem tudta Ali, hogy ki ez a fiú. A nővére az ötödik utáni nyáron ment abba a táborba, néhány hónappal a csere előtt.

-          Hát persze! – mondta élénken, remélve, hogy meggyőzően hangzott, de még mindig szédült. – Hogy vagy?

-          Tényleg elfelejtettél – kuncogott Nick. – Gondolom állandóan írogatsz dolgokat pasikról mosdók falára?

-          Én… - Ali úgy érezte, mintha külföldre került volna, egy olyan országba, aminek nem beszéli a nyelvét. Szóról szóra memorizálta a testvére naplóit, és azok egyszer sem említettek senkit akit Nicknek hívtak. Talán félt, hogy a szülei elolvassák, így titokban tartotta.

-          Sajnálom – húzta be a nyakát Nick. – valószínűleg nem tudtad, hogy láttam, amit írtál – ujjaival dobolt a betonon. – A tanácsadók lemosatták velem. Szerintem azt hitték, én vettelek rá, hogy írd fel, vagy ilyesmi – a pillantása visszatért Alihez, és elismerő mosoly jelent meg az arcán. – Talán jobban oda kellett volna figyelnem rád. Felnőttél.

-          Tényleg jobban oda kellett volna figyelned – ismételte Ali, ahogy a kirakó összeállt a fejében.

Alison írt valami kétségbeesett dolgot egy falra egy srácról, akibe viszonzatlanul belezúgott? És vajon ez a fiú nemet mondott neki?

Ali felállt, és feljebb csúsztatta a gyephokis szoknyáját a combján. Hirtelen nagyon, nagyon akarta, hogy Nick kedvelje. Elképzelte, ahogy ezt elmeséli a testvérének a kórházban. Agyvérzést kapna.

-          Szóval, mit gondoltál arról, amit írtam? – gügyögte flörtölősen.

Nick szeme felcsillant.

-          Hát, elég hízelgő volt, egyértelműen. Nem mindennap olvassa az ember, hogy milyen jól csókol, különösen, ha egy olyan lány írta az üzenetet, akit soha nem csókolt meg. Azon gondolkoztam, honnan tudhatod.

-          Ó, mindig meg tudtam mondani, hogy csókolnak az emberek egyetlen pillantásból – mondta Ali a fiú ajkait bámulva. Rózsaszínek és íj alakúak voltak.

-          Tényleg? – vigyorgott Nick.

-          Persze.

Egy pillanatig így maradtak, egymásra vigyorogva. Aztán Ali a kamerájáért nyúlt.

-          Lefényképezhetlek?

-          Csak ha megkapom cserébe a számod – mondta Nick.

Ali készített egy képet, aztán leírta a mobilszámát egy darab papírra, amit a matekfüzetéből tépett ki. Ezután Nick le is lépett, és csak annyit mondott búcsúzóul: „Még találkozunk, cukorfalat.” Látva ahogy Nick távolodik, Ali nyugtalannak érezte magát. Miért nem hívta meg valahová a fiú? Még nem akarta annyira, amennyire akarnia kellene. A lánynak eszébe jutott, hogyan tanította meg Matt nővére az emberek hipnotizálására. Számolj vissza száztól, érintsd meg a homlokát és mondd, hogy a hatalmadban van. Ali azt kívánta, bárcsak kipróbálhatná ezt most azonnal, hogy rávegye Nick-et, hívja randira.

Aztán meglátott egy ismerős figurát átvágni a gyephoki pályán. Ian Thomas volt az, khaki nadrágban és élénkzöld pólóban. Úgy nézett ki, mint egy főiskolás fiú és egy golfozó keveréke, de így is dögös srác volt. Talán más módon is a hatalmába vonhatja Nick-et.

Ali Ian látóterébe helyezkedett, és akár egy jó gyalog, Ian elvigyorodott amikor meglátta.

-          Hé, Ali! – kiáltotta, és integetett.

Ali csókot dobott neki, a fiú pedig incselkedve viszonozta a gesztust. A lánynak még csak meg sem kellett fordulni ahhoz, hogy tudja, Nick megállt és őt bámulja.

Talán jobb hipnotizőr, mint gondolta volna.

Soha ne bízz egy kaliforniaiban

[Ne szórakozzatok nélülem.]

-          Miért nem jöttél át Hastingsékhez tegnap este? - kérdezte Ali, miközben bemászott Jason BMW-jébe másnap reggel iskola előtt.

Jason, akinek sötét karikák éktelenkedtek a szeme alatt, mintha szemernyit sem aludt volna, bekapcsolta a főiskolai csatornát, a SiriusXM-et.

-          Nem volt hozzá kedvem.

-          A fél osztályotok ott volt - érvelt Ali. - Jól szórakoztunk.

Miután Ali és Spencer kibékültek, cuki felsőbbéves fiúkkal táncoltak az este hátralévő részében. Jópáran közülük elkérték a telefonszámát, de nem adta meg nekik. Még mindig úgy érezte, van valami helytelen abban, ha valaki sokkal idősebbel randizik.

-          Nem voltam bulihangulatban - Jason célzott pillantást vetett a húgára. - És nem tetszik, hogy te elmentél.

-          Melissát nem érdekelte, hogy Spencer ott volt - kötekedett Ali.

Jason összerezzent.

-          Nem mintha kútba ugranék, ha Melissa is azt tenné.

Ali keresztbe tette a lábait, aztán mégis visszahelyezte őket egymás mellé. Egy éve még megtetted volna, szerette volna mondani. De kételkedett benne, hogy Jason a valódi Alisonnal is megosztotta volna a titkos vonzalmát Melissa iránt. Végül Jasonre nézett.

-          Szerinted anya és apa tényleg amiatt ideges, mert fősulira küldenek téged? – aztán levegő után kapott. – Mi van, ha tönkrementek?

-          Nem mentek tönkre – horkantott fel Jason. – És nem hiszem, hogy emiatt aggódnának.

-          De azt mondták… - Ali elgondolkozott, visszaemlékezve a szüleik furcsa viselkedésére az előző napi vacsoránál. – Szerinted hazudtak?

Jason durván fékezett egy Mercedes coupé mögött, de nem válaszolt. Ali fel-le húzta az ujjait a biztonsági övön.

-          Mi van, ha elválnak?

-          Nem hiszem, hogy… - Jason elhúzta a száját.

-          Van értelme. Már soha nincsenek együtt. És az a sok baromság a vacsoránál, arról, hogy el akarnak nekünk mondani valamit – valószínűleg erről van szó, nem gondolod? – megforgatta a fonálkarkötőjét a csuklója körül. – Nem lennék meglepve, komolyan. Egy olyan gyerek, mint Courtney talán tényleg nincs jó hatással egy házasságra.

A Courtney név úgy lógott a levegőben, mint egy kellemetlen szag. Ali ritkán mondta ki a saját nevét hangosan, és főleg nem Jason előtt. A fiú szilárdan és egyenletesen kilélegzett, az arckifejezése nem árult el semmit. – Talán – felelte végül.

Lekanyarodtak a hosszú, fákkal szegélyezett útra, ami a Rosewood Dayhez vezetett. A kő- és téglaépület feltűnt előttük, ugyanazt a bizsergést ébresztve Aliben, mint az első alkalommal, amikor idejött, hatodikban. Ez az, amit hiányoltam, gondolta akkor, végigsimítva a blézerét. Uralni fogom ezt a helyet.

És persze úgy is lett. Már mindenki ismerte, és meghajoltak előtte. Természetesen voltak kihívások az első napon: eltévedt a tesiterem keresése közben, összezavarva Devon Arliss-t és Dara Artz-ot – szerencsére a lányok le voltak nyűgözve, hogy egyáltalán hozzájuk szólt; és flörtölt Andrew Campbell-el, míg rájött, hogy ő az egyik legnagyobb kocka a suliban. Páran furcsa pillantásokkal méregették, amikor bent ült le a menzán – úgy tűnik, a népszerűek mind kint foglaltak helyet – de a legtöbb dolgot magabiztosan és könnyedén ütötte el. A második napján már magával vitte a testvére naplóját, amit folytatni kezdett, mint egy csaláskódot Ali életéhez.

Jason elhajtott az általános iskola mellett, és a gimis hátsó parkolóba húzódott, ahol a felsősök autói álltak. Emberek kászálódtak ki a kocsikból, élénken, hangosan beszélgettek. Ali szinte kiugrott az ajtón, amint Jason beállt egy üres helyre, és körülnézett Cassie-t és a többi gyephokis csapattársát keresve. De aztán meglátott valaki mást. Hanna a parkoló másik végében állt egy magas, vékony, sötét hajú lány társaságában, akit Ali nem ismert.

-          Ali! – integetett Hanna. – Itt vagyok!

Ali odavonult hozzájuk, az ismeretlen lányra hunyorogva. Csinos volt – nagyon csinos – és legalább kilencedikesnek tűnt. Egy smaragdzöld rojtos Marc Jacobs táska volt nála. Ali szerette volna azt hinni, hogy hamisítvány, de túl jól nézett ki.

-          Ali, ő itt Josie – Hanna arca élénk rózsaszínűre pirult. – És Josie, ő pedig Alison DiLaurentis.

-          Örvendek – nyújtott kezet Josie. A körmei galambszürkére voltak festve, amilyet Ali még soha nem látott. Nem tudott róla, hogy ez egy népszerű szín lenne, de nagyon stílusosan nézett ki. – Sokat hallottam már rólad.

-          Mint mindenki – felelte Alison kimérten. – Én viszont semmit sem hallottam rólad.

-          Josie csak most költözött ide a családjával Los Angelesből – vágott közbe Hanna.

-          Annyira béna, hogy pont májusban kellett eljönnünk – forgatta a szemét Josie. – Nem várhattak volna a nyári szünetig? El sem mehettem a kilencedikes bálra, pedig a legdögösebb fiú hívott el. Ráadásul egy ottani barátomnak voltak jegyei a Teen Choice Awards-ra, de azt is ki kellett hagynom.

-          Úristen, imádnék elmenni a Teen Choice Awardsra! – lehelte Hanna.

Ali hirtelen szédülni kezdett. Los Angeles? Kilencedikes bál? Teen Choice Awards? Hátradőlve rátámaszkodott egy Beetle hátsó lökhárítójára.

-          És honnan is ismered Hanna-t?

-          Tegnap találkoztunk a Vidrában – ragyogott fel Hanna arca.

-          Az meg micsoda? – kérdezte Ali. – Egy kisállatbolt?

Apró, majdnem szánakozó mosoly jelent meg Hanna és Josie arcán.

-          A Vidra egy új butik a plázában – mondta Josie. – Az apám a tulaj. Minden hétan néhány napot ott dolgozom suli után.

-          Az a legjobb bolt, Ali – áradozott Hanna. – Az Őrszem divatrovatától voltak ott újságírók, amikor bementem. Azt is mondták, hogy írnak egy értékelést az újságban!

-          Nyitási akcióink vannak, be kellene ugranod – mondta Josie, félreállva, hogy utat adjon egy kopott Volvónak, ami végigdübörgött az úton. Aztán oldalba bökte Hannát. – Emlékszel azokra a lányokra, akik egy Citizen farmeren marakodtak?

-          Imádtad volna – fordult Hanna Alihez. Mindketten ugyanazt a csőnadrágot szúrták ki maguknak és majdnem összeverekedtek az öltözőknél.

-          Ennyire fantasztikus volt a naci – tette hozzá Josie.

Ali megköszörülte a torkát.

-          És te honnan tudsz erről a butikról, Hanna?

-          A neten olvastam róla – Hanna hirtelen kétségbeesettnek tűnt. – Azt hittem, tudsz róla, Ali. Különben mondtam volna.

-          Mióta járkálsz a King Jamesbe egyedül? – kérdezte Ali. A megjegyzés bárki számára puszta csipkelődésnek tűnhetett, de tudta, hogy Hanna kiborul tőle. – Azt hittem, mindig üzenünk egymásnak, ha oda megyünk.

Ali nem igyekezett közölni, hogy előző nap ő maga is a King Jamesben járt. Ez amúgy sem számított – a családjával volt ott.

-          Nem volt ott sokáig – szólt közbe óvatosan Josie, furcsa pillantást vetve Alire.

-          Ez egy olyan személyes, legjobb barát-dolog – mondta Ali szűkszavúan.

Újra Hanna-ra nézett. Ez az egész helyzet rossz volt. Mióta kapott Hanna meghívást butikok megnyitóira, amikről neki nem is szólt? És mióta akarta egy csinos, idősebb lány Los Angelesből Hanna-t a legjobb barátjának? Rendben, Hanna egy csinos selyemblúzt viselt, amit Ali még sosem látott rajta és mindig tudta, hogyan bánjon az ékszerekkel – ma például egy rakás ezüst karkötő volt a bal karján. Ugyanakkor a fogszabályzóján rózsaszín és lila gumik éktelenkedtek, és egy pattanás virított a homlokán, egy másik pedig kezdett kialakulni az állán. A Rosewood-os blézere, ami az év elején még tökéletesen jó volt rá, feszült a mellkasán, a derekán pedig már nem tudta begombolni. Még mindig egy különc lenne, ha Ali nem karolja fel, és veszi be a népszerű klikkjébe. Ezen kívül Ali különce volt, ő pedig nem akarta megosztani senkivel.

-          Öhm, Hanna? – szagolt bele Ali a levegőbe, majd lepillantott Hanna banánsárga Marc Jacobs telitalpúira. – Azt hiszem, kutyaszar van a cipődön.

Hanna elsápadt.

-          Istenem – a járdaszegélyhez sietett és vadul dörgölte a cipősarkait a betonhoz.

Ali bocsánatkérően nézett Josie-ra.

-          Nem vihetjük Hannát akárhová csak úgy. Egyszer együtt voltunk Philly-ben, ő pedig leesett a járdáról, egyenesen egy sártócsába!

Josie ajkai megrándultak, de nem nevetett. Felvette a táskáját a vállára.

-          Igazából már mennem kellene. Még nem ismerem itt ki magam valami jól.

-          Már mész is? – kérdezte Hanna, visszalépve hozzájuk.

-          Hamarosan beszélünk, oké?

Josie gyakorlatilag elrohant tőlük, a lófarka ugrált, ahogy lefutott a dombon. Amikor elérte az ajtót, néhány csinos lány köszöntötte, ő pedig visszamosolygott rájuk.

Hanna szomorúan összehúzta magát. Ali átfűzte a karját Hanna könyökénél.

-          Sajnálom, Han. Az emberek eléggé undorodnak a kutyaszartól.

-          Igazából nem volt szaros a cipőm. Ellenőriztem – harapott Hanna az ajkába.

-          Tényleg? – kérdezte Ali ártatlanul. Megragadta a kezét, és erősen megszorította. – Eskü éreztem valamit, Han. Az én hibám!

Hanna összehúzta a szemöldökét, talán megérezte, honnan fúj a szél. Ali tudta, hogy Hanna okosabb, mint általában feltételezi róla – gyorsabban feltűnt neki, hogy manipulálják, mint a többieknek. Ha Ali valaha is átadná a helyét (nem mintha az valaha megtörténhetne), és Hanna átalakítaná magát, valószínűleg megfelelő lenne méhkirálynőnek.

De Hanna végül nem mondott semmit. Ali még egyszer megszorította a karját.

-          Egyébként azt hallottam, hogy minden kaliforniai flúgos. Amúgy sem akarsz a barátja lenni.

Végül is ott volt neki Ali, és csak Ali számított.

Titkolt buli

-          Egy fondű svájci sajtból, négy nyárssal - tette le a pincérnő a forró üstöt az olvasztott sajttal az asztal közepére. - Jó étvágyat!

Ali anyukája, egy magas, elegáns nő, hosszú, szőke hajjal, szív alakú arccal és Botox-szal feltöltött homlokkal, az ölébe terítette a szalvétáját, és kecses mozdulattal felemelt egy nyársat. Ali apja jóízűen hümmögött, és cuppantott az ajkaival, melyeket Ali mindig is  egy kissé vastagnak és gumiszerűnek tartott. Egy szál sajt hosszúra nyúlt a szája és a nyárs között. Valószínűleg ez volt az oka, hogy Mrs. DiLaurentis sosem vitte el magával a jótékonysági vacsoráira.

Ali undorodva ráncolta az orrát.

-          Mi ez? Olyan, mint a Velveeta (ford. megj. egyfajta sajt).

-          Ez fondű - tolt Mrs. DiLaurentis egy nyársat a lánya felé. - Imádni fogod.

-          Valószínűleg a cukorral teli fagyit is imádnám, de nem látsz olyat enni.

Az anyukája belekortyolt a fehérboros poharába.

-          Ez francia, drágám. Vagyis nincsenek benne kalóriák - úgy húzta el a száját, mintha valami nagyon vicceset mondott volna.

Ali keresztbe tette a karjait az üres tányérja felett, és körülnézett az étteremben. Csütörtök este volt, és a családjával a Rive Gaucheban, az új francia bisztróban ültek, ami nemrég nyitott meg a King James Pláza luxus részlegében. Kopott tükrök, retró alkoholhirdetések és párizsi utcatáblák díszítették a helyet. Jól öltözött, főosztálybeli nők csoportjai kagylón és sült krumplin osztoztak majdnem minden asztalnál. Egy csapat főiskolás srác, akik úgy néztek ki, mintha a J. Crew magazin lapjai közül léptek volna ki, francia hagymalevest evett a sarokban.

Ali fontolóra vette, hogy készítsen egy polaroidot a klassz új étteremről, de úgy döntött, mégsem teszi - a hely szuper volt, de szívesebben fotózta volna le a barátaival. El sem hitte, hogy a családja közösen elment vacsorázni; évek óta nem csináltak ilyet. És a szülei még most is olyan távol ültek egymástól a bokszban, amennyire lehetséges volt, mintha két béna kis gólya lennének egy sulibálon. Mrs. DiLaurentisnek a kezéhez ragadt a telefonja, mintha az elnökkel üzengetne, és Mr. DiLaurentis folyton egy  jogi papírra lesegetett, amit magával hozott a táskájában.

-          Jason, te megkóstolod, ugye? - Mrs. DiLaurentis a tányérja mellé helyezte a telefonját, és a fia irányába tolt egy nyársat.

Jason kócos szőke haja a szemébe hullott, ahogy a fiú megrázta a fejét.

-          Nem vagyok éhes.

-          Nem érzed jól magad? - nyúlt Mrs. DiLaurentis Jason felé, hogy ellenőrizze, nem lázas-e a fia.

Jason elhúzódott.

-          Jól vagyok.

Ali felhorkantott.

-          Úgy néz ki valaki megint Elliot Smith hangulatban van - mondta, arra a szeszélyes, szánalmas zenére utalva, amit Jason mindig hallgatott, ha lehangolt volt.

Jason Alire pillantott egy másodperc töredékéig, aztán szipogott egyet és elfordult. Ali eltűnődött, hogy a bátyja azért volt-e kiakadva rá, mert hallott róla, hogy cigizett Cassievel, és flörtölt Darrennel. De miért is érdekelné bármelyik ezek közül? Jason többnyire úgy tett, mintha Ali nem is létezne.

Ami valójában nagyon fájt Alinek. Hálás volt, hogy a szülei nem jöttek rá, ki ő valójában - túlságosan el voltak foglalva a saját életükben ahhoz, hogy odafigyeljenek rá. Amíg eléggé úgy viselkedett, mint Ali, nem kérdőjeleztek meg semmit. De legalább Jasonnek feltűnhetett volna valami. Nem úgy volt, hogy ő ismeri Alit a legjobban a világon? Hiszen minden hétvégén meglátogatta a Radleyben, és a közös helyiségben beszélgetett vele a lányokról, akik tetszettek neki - köztük Melissa Hastings-szel, akivel Jason össze is barátkozott. Ali a Cosmóból vett tippekkel árasztotta el, hogy segítsen neki meghódítani a lányt.

De amikor átvette az ikertestvére életét, rájött, hogy Melissa Ian Thomas-szal járt, és Jason egyedül volt. Meg akarta kérdezni Jasont, hogy jól van-e, de túl feltűnő lett volna - az igazi Ali szerint Jason idegesítő és kibírhatatlan volt. Ha jól akarta játszani a szerepét, úgy kellett tennie, mintha ő is ezt gondolná. Ha csak egy embernek is elmondta volna az igazat, a titka egy lépéssel közelebb került volna ahhoz, hogy kiderüljön.

A pincérnő mindenki elé letette a rendelt italt. Mr. és Mrs. DiLaurentis sutyorogni kezdtek az asztal felett.

-          Most? - Ali anyukája izgatottnak tűnt. - Várnunk kellene.

-          Nem várhat - jelentette kis határozottan Mr. DiLaurentis.

-          De, igen.

-          Mi várhat? - kérdezte Ali, miközben megragadott egy darab sajtos kenyeret, és a szájába dobta. A meleg sajt szétolvadt a nyelvén. Olyan finom volt, hogy majdnem elájult.

Az anyja az evőeszközeivel matatott. 

-          Öhm, semmi, édesem. Csak egy kicsit idegesek vagyunk mostanában. A Yale-re küldeni Jasont elég nagy kiadás, és azt próbáljuk kitalálni, hogyan intézzük az anyagiakat.

Ali nevetésben tört ki.

-          Ha annyira aggódtok a pénz miatt, minek építitek azt a hatalmas pavilont a hátsókertben?

Hosszú csend állt be. Mr. DiLaurentis felugrott, hogy kimenjen a mosdóba, olyan erővel lökve meg az asztalt, hogy majdnem fellökte a fondűs üstöt. Ali anyukájának csörgött a telefonja, és amikor felvette, hamis, derült hangon szólt bele.

Amikor senki sem figyelt, Ali az anyja borospoharáért nyúlt, és nagyot kortyolt belőle. Tökmindegy. Egy éve ilyenkor még aggódott volna, hogy a szülei azért viselkednek ilyen furcsán, mert rájöttek, hogy ő nem a valódi Alison, és nem mondanak el neki semmit. De azóta rájött, hogy sok titkuk van, olyanok is, amelyeket Jasonnel sem osztanak meg.

Mr. DiLaurentis visszajött a mosdóból, és egyből a borospoharáért nyúlt. Amikor Mrs. DiLaurentis letette a telefont, Alire nézett.

-          Szóval. A hétvégen elmegyünk a kórházba.

Alinek bukfencet vetett a gyomra.

-          Megint? Hiszen nemrég voltunk ott.

-          Te utoljára két hónapja voltál ott. Jót fog tenni neked, ha meglátogatod a testvéredet.

-          Programom van – vágta rá Ali.

-          Édesanyád még el sem mondta, melyik nap megyünk – vonta össze a szemöldökét Mr. DiLaurentis.

-          Minden nap programom van – mosolyodott el Ali gyengén. – Kérlek ne kényszerítsetek ré, hogy menjek. Annyira nehéz érzelmileg. Órákat sírok az ágyban, valahányszor visszajövünk onnan.

Mrs. DiLaurentis megkínzottnak tűnt. Ali egy villanásnyi ideig győzelmet érzett. Az érzelmi kártya kijátszása mindig bejött.

A vacsora hátralévő része csendben telt, senki sem beszélgetett. Mrs. DiLaurentis a főételének elfogyasztása közben felugrott, hogy köszönjön néhány Junior Ligás ismerősének. Amikor visszaértek a saját szomszédságukba, látták, hogy rengeteg autó parkol az út szélén. Több kocsi is Spencerék felhajtójára volt zsúfolva, közöttük sok Jeep, sportautó, feltuningolt BMW és Honda. Dübörgő basszus hallatszott a hátsókertből.

-          Úgy tűnik, valaki bulit rendezett – mormogta Mrs. DiLaurentis.

Mr. DiLaurentis elfintorodott.

-          Csütörtök este?

Ali kiszállt a kocsiból, hogy jobban lásson. A bulizók a Hastings család teraszán gyülekeztek, az istálló közelében, ahol Melissa lakott. Az idősebb Hastings lány most az egyik asztalnál ült a teraszon, keresztbe tett lábakkal; állig érő szőke haja és a nyakában lógó gyöngysor miatt leginkább Mrs. Hastings klónjának nézett ki. Ott állt Spencer apja is, aki magas volt és széles, hosszú, vékony orral, erős állkapoccsal és sűrű, göndör, sötét hajjal; egy pohár konyakot kavargatott.

Mr. DiLaurentis a szemét forgatta, miközben becsapta a kocsiajtót.

-          Muszáj ilyen rohadt felvágósnak lenniük? A harmadik toldás a verandához nevetségesen néz ki.

-          És Veronica mindig célozgat rá, hogy csakis Dom Pérignont szolgál fel a partijain – tette hozzá Mrs. DiLaurentis. – Micsoda ízléstelenség! – De ahogy besétált a házba, a szeme végig a tömegen volt. Majdnem vágyakozónak tűnt.

Jason megjegyzés nélkül bement a házba. Ali egy pillanat alatt egyedül találta magát a kocsibejárón. Átnézett a sövényen. A legtöbb vendéget felismerte; ott volt Justin Poole, és egy dögös focista, Garrett Flagg; látta Reed Cohent is, akinek a bandája majdnem bekerült a Philadelphiai zenei fesztiválra előző évben. Az istálló ajtajában a szalmaszőke, magabiztos, aranyfiú kinézetű Ian Thomas álldogált, egy piros műanyagpohárral a kezében, ami majdnem biztos, hogy tele volt valamilyen alkohollal. De amikor Ali meglátta az Ian mellett álló lányt, aki viharosan flörtölt a sráccal, leesett az álla.

Spencer volt az.

Ali azonnal elindult a gyepen át, nem törődve azzal, hogy a vadonatúj, fehér Maloles papucai esetleg fűfoltosak lesznek. Átevickélt a sövényen lévő résen, és elmasírozott a tömeg mellett, amíg Spencer és Ian mellé ért. Amikor Spencer megfordult, és észrevette Alit, elsápadt.

-          Ó! – csicseregte idegesen.

Ian a lányokra pillantott, aztán elsétált, hogy egy másik végzőssel beszélgessen. Ali Spencer felé fordult, és édesen elmosolyodott.

-          Nem is mondtad, hogy bulit rendeztek ma este.

Spencer idegesen tekintgetett körbe.

-          Melissa dobta össze az utolsó pillanatban – teljes ösztöndíjjal bejutott a Pennsylvaniai Egyetemre.

-          Hurrá neki – mondta Ali. – De üzenhettél volna.

-          Sajnálom – Spencer idegesnek tűnt. – Nem gondoltam, hogy otthon vagy. Láttam, hogy elmentetek.

Ali csípőre tette a kezét.

-          És?

Spencer vonallá préselte össze a száját.

-          Ali, nem volt… - aztán valamit meglátott a hátuk mögött. Ian újra feléjük sétált, most egy tányér kajával a kezében.

-          Ki grillezte ezeket a hamburgereket? – kérdezte, és óriásit harapott. – Fantasztikusak.

Spencer arca felragyogott.

-          Én voltam.

-          Komolyan? – Ian lenyűgözöttnek tűnt. – Steaket is tudsz csinálni?

Spencer kitolta a csípőjét, és hosszú, forró pillantást vetett a fiúra.

-          Akármit meg tudok csinálni.

Ian mosolya kiszélesedett. Alinek hirtelen eszébe jutott, mi van, ha a srác volt az oka, hogy Spencer nem hívta meg őt. Talán csak magának akarta a fiút.

Ali Ian látókörébe helyezkedett.

-          Szia, Eee – mondta, azon a becenéven szólítva a srácot, amit az ikertestvére használt a naplóiban.

Ian Alire fordította a figyelmét. A mosolya még szélesebbre húzódott, és végigmérte a lányt.

-          Mi a helyzet, Ali?

Ali a szempilláival verdesett. Ian túl öreg volt hozzá, de olyan mókás volt flörtölni vele – ráadásul nem tudott ellenállni a szexi gödröcskéinek, amelyek előjöttek, amikor mosolygott.

-          Csak nem Dom Pérignont iszol? – mutatott a pohárra.

-          Pezsgő – vont vállat Ian. – De nem tudom, milyen fajta.

Ali Spencerre nézett.

-          Állítólag anyukád azzal hencegett, hogy csak Dom Pérignont szolgál fel a partijain. Egy kissé ízléstelen, nem gondolod? – Ali imádta azokkal a dolgokkal piszkálni Spencert, amelyeket a szülei mondtak a Hastings családról.

-          Kit érdekel, ha egyszer finom? – kérdezte Ian. – Kérsz egy kortyot? – tartotta Ali felé a poharát.

-          Ian? – szólt közbe Melissa a teraszról, pont mielőtt Ali elfogadta a poharat. A korlátnál állt, és gyilkos tekintettel bámulta őket. Ali édes mosolyt küldött felé, de Melissa arckifejezése nem változott.

-          Jövök – kiáltott vissza Ian, és visszaszerezte a poharát Alitől. Küldött egy búcsúmosolyt a lányok felé, és azt mondta, később még látja őket. Amikor átdobta a karját Melissa vállán, Spencer apró, fájdalmas nyöszörgést hallatott

-          Valaki megpróbálja lenyúlni a nővére pasiját? – kötözködött Ali.

Spencer elvörösödött.

-          Persze, hogy nem!

Ali a szemét forgatta.

-          Ó, kérlek. Az arcodra van írva. Akármit meg tudok csinálni – tette hozzá ziháló hangon. – Gyere ide nagyfiú! Adj egy nagy, nedves csókot!

-          Fogd be! – sikoltott Spencer. – Te is flörtöltél vele!

Ali megvonta a vállát. Naná, hogy flörtölt. Volt valami a génjeiben, ami arra késztette, hogy minden sráccal flörtöljön, aki Spencernek tetszett. Be kellett bizonyítania, hogy ő a jobb. Tulajdonképpen volt is egy versenyük Spencerrel, ami arról szólt, ki tudja a legtöbb idősebb fiút megcsókolni. Spencer folyton azt bizonygatta, hogy nyerésre áll, de Ali biztos volt benne, hogy csalt.

-          Nem volt komoly – mondta. – Ismerd be, hogy bele vagy esve, és akkor megbocsátom, hogy nem hívtál meg ma, mert magadnak akartad.

-          De nem tudtam… - kezdte Spencer.

-          Érdekel, mit gondolok? – szakította félbe Ali. – Szerintem lenyűgöző. Rá kellene hajtanod.

-          Úgy gondolod? – csillantak fel Spencer szemei. – Annak ellenére, hogy Melissával jár?

-          Miért ne? – kérdezte Ali. – Szerelemben és háborúban mindent szabad.

Valójában úgy gondolta, kissé undorító egy végzőssel kezdeni, de remélte, ha kicsit megpuhítja Spencert, akkor többet ismer be neki.

Spencer felsóhajtott.

-          Oké. Tényleg bele vagyok zúgva. De ne mondd el senkinek, jó?

-          A titkod nálam biztonságban van.

Ali belekarolt Spencerbe, és egy étellel és itallal telerakott asztalhoz húzta. És íme, tényleg volt ott pár üveg Dom Pérignon is. De ahogy megragadott egy üveget és nagy adagot öntött a méregdrága folyadékból egy pohárba, leesett neki: Azzal, hogy Spencer beismerte, hogy belezúgott Ianbe, tulajdonképpen azt is beismerte, hogy végül is titokban tartotta a bulit Ali előtt.

Picsa.

Füst megy a szemedbe

Aznap délután, valamivel később, Ali Cassie Buckley dzsipjében ült, Cassiék kocsifelhajtóján. Cassie nemrég megkapta a jogosítványát, és imádta hazafurikázni a lányokat. A lány családjának rozoga Viktoriánus házával szemben álltak, ahol a csapattársaikkal lógtak suli után. A házat veranda vette körbe, az ablakok üvege pecsétes volt, és a szélkakas a tetőn inkább csirkére hasonlított. Jobbra a hosszú, keskeny udvart, amire ráfért volna egy gyomirtás, egy kőfal választotta el a szomszéd telektől. Egy régi, oroszlánmancsokon álló kád hevert a szabad ég alatt, ami itt, a kissé furcsa Old Hollisban nem tűnt rendkívülinek. Ali valójában jobban kedvelte Hollis kopottas-sikk stílusát, mint Rosewood sznob, tolakodó tökéletességét, de, mivel úgy érezte, Alison DiLaurentis nem olyan ember, aki így vélekedne, sosem árulta el senkinek.

Miután végzett a tükrök ellenőrzésével, Cassie elfordította a kulcsot.

-            Remélem elmegyünk pár dögös végzős mellett az úton.

-            Például? – kérdezte Zoe Schwartz a hátsó ülésről.

-            Nem tudom – felelte Cassie. – Az a lényeg, hogy szexi legyen.

-            Majd én keresek neked valakit – szólt Zoe a legújabb Öszvért lapozgatva, ami a Rosewood évkönyve volt és csak aznap jelent meg. Senki sem tudta, miért hívják Az Öszvérnek – ez volt az ősi elnevezés, ami egy magánsulis belső poénnak számított, és az évkönyvesek babonából ragaszkodtak hozzá.

-            Ian Thomas elég cuki – jelentette ki Zoe, elidőzve Ian végzős képénél. A fiú szélesen mosolygott rajta, a szemei ultra kéknek látszottak, és még az érttségi sapka is jól állt neki.

-            Nem annyira cuki, mint Ali bátyja – mondta Cassie, miközben magához vette a Marlboro Lightot, amit körbeadogattak, és beleszívott.

-            Pfuj! – kiáltott fel Ali.

-            Mi van? Gyönyörű pasi – bökte oldalba Cassie. – Össze tudsz hozni vele?

-            Nem akarnál randizni vele – mondta Ali. – Olyan depis – Azzal felegyenesedett az anyósülésben, kihúzta a cigit Zoe kezéből, és pöfékelt, bár minden erejével azon volt, hogy ne rezzenjen össze, amikor a füst elérte a tüdejét. A többi lány mind tizedikes és tizenegyedikes volt, ő volt az első hetedikes, aki valaha bekerült a csapatba, még „születésem-óta-gyephokizom”-Spencert is kiütve a mezőnyből. De amikor Cassie autójában ült velük, cigiztek és fiúkról beszélgettek, úgy tűnt, mintha mindannyian egyidősek lennének.

-            Ian tényleg nagyon kedves – mondta Ali. – Állandóan a közelében vagyok.

-            Tényleg? – minden lány felé fordult. – Mikor?

Ali imádta, hogy mind rá figyelnek.

-          Spencer Hastings nővérével jár. Sokat van náluk.

-          Melissa Hastings? Micsoda pazarlás – ráncolta Cassie pisze orrát.

-          Olyan fontoskodó a csaj – értett egyet Zoe. – Mit lát benne Ian?

Ali a körmeit kezdte piszkálni. Ironikus módon a bátyja is belezúgott Melissa Hastingsbe. Ali viszont nem tudta, mit gondoljon Melissáról. Rosewoodban csak néhány ember élt, aki nem hajolt meg előtte, és Melissa közéjük tartozott. Néha, amikor Ali a kertjükben volt, Melissa a pajta ablakában állt és csak bámulta Alit.

Cassie füstkarikát fújt. – Mik a nyári terveink, emberek? Egy hónap és vége a sulinak.

Brianna Huston, a fényes fekete hajú, vastag lábú kapus, lejjebb húzta a napszemüvegét, és elnézett fölötte. – Fogyni öt kilót. És szerezni egy pasit, természetesen.

-            Egy nyári szerelem szuper lenne – sóhajtott Zoe.

-            Én is akarok egy pasit – jelentette ki Ali.

Cassie kérdő pillantást vetett rá, ahogy fékezett a stoptáblánál. – Neked nincs már egy véletlenül?

Ali maga elé képzelte Matt könnyáztatta arcát amint bemászott a családja minibuszába, hogy elindulhassanak Virginiába. Csak két csöpögős, mélabús üzenetére válaszolt, - Nem jön be a távkapcsolat dolog.

Elhaladtak a Hollis Főiskola mellett. Diákok ültek a padokon, jegeskávéval a kezükben, páran pedig a kőlépcsőkön beszélgettek. Ali észrevett három félmeztelen srácot, akik a gyepen frizbiztek, így átnyúlt Cassie elé, és megnyomta a dudát. A fiúk felnéztek és rávigyorogtak. Ali dobott nekik egy csókot, ahogy Cassie továbbhajtott.

-          Mondjuk egy olyat, mint ők – viccelődött Ali.

Cassienek leesett az álla, ahogy Alit nézte. – Te lehetnél az új legjobb barátnőm – mondta. – Ejtem a ribiket és te leszel a társ-méhkirálynőm.

-          Hé! – szólt Zoé szelíden.

-          Csak hülyéskedtem – felelte Cassie, majd Alire kacsintott.

Kiértek Hollisból, és már Rosewood utcáin jártak, ahol a házak nagyobbak voltak, és távolabb helyezkedtek el egymástól. Cassie felhangosította a Jay-Z dalt, ami a rádióból szólt, és mindannyian énekelni kezdtek. Elmentek a King James Pláza masszív, fehér épülete mellett, amin ki volt plakátolva az új francia bisztró, a Rive Gauche nyitása. Lekanyarodtak egy hátsó útra, ami elvezetett a Marwyn kirándulóösvény mellett, aminek a parkolója tele volt autókkal és biciklikkel. Aztán a régi híd alatt haladtak át, amelyet mindenki szeretett graffitivel megelölni, majd elhagyták a hatalmas, elszigetelt kastélyokból álló városrészt, ahol Hanna kiszemeltje, Sean Ackard élt a családjával.

Cassie itt tette ki Zoét, majd félrehúzódott Brianaék bekerített lovardájához. Amint ketten maradtak az autóban, Cassie meggyújtott egy újabb cigit, beleszívott és átpasszolta Alinek.

-            Szóval, kitalálod, mi történt? Anyám elég ideig itthon lesz, hogy eljöhessen a sport díjkiosztóra jövő héten. Asszem lelkifurdalása van, vagy ilyesmi.

-            Ez fantasztikus – szorította meg Ali Cassie kezét. – Már csak az én anyámat kell rávenni, hogy eljöjjön a ballagásomra…

-            Még mindig alig van otthon? – kérdezte Cassie, együtérző pillantást vetve Alire.

-            Igen – mondta Ali keserűen. – Miss Társaságbeli Jessica DiLaurentis – forgatta a szemét. – Apa már nem is megy el vele semmilyen eseményre.

Amikor Ali azt mondta a barátnőinek, hogy ő és a gyephokis lányok személyes témákról beszélgettek, nem teljesen hazudott. Sokat beszéltek a szüleikről. Cassie szülei állandóan repülővel utazgattak, sosem fordítottak időt a lányukra. Ő ezt úgy adta el a többieknek, mintha jó dolog lenne – a ház tökéletes volt bulizásra, bármit hordhatott, amit csak akart, és nem vették észre a horpadást, amit a dzsip első lökhárítójában okozott. De Alinek elmondta az igazat, mert Ali szülei is a saját világukban éltek – az anyja három jótékonysági esten vett részt ebben a hónapban a mentális beteg gyermekek támogatására, ami a szívügye volt - khm, khm… - de ritkán töltött időt Alivel vagy Jasonnel.

Befordultak Aliék utcájána, ahol az ismerős házak, amiket Ali másfél éve minden nap látott, most csillogtak a késő délutáni fényben. Mona Vanderwaal a rollerjén körözött az ötautós családi garázs körül. A barátnői, Phi Templeton és Chassey Bledshoe a fűzva alatt ültek az előkertben és jojóztak. Mindhárman felnéztek és leesett állal figyelték Alit és Cassiet amint továbbhajtanak. Gyíkok.

A Cavanaugh ház, egy zegzugos, gyarmati stílusú épület, nagy kerttel, tűnt fel az út mentén. Ali a nagy tölgyfára pillantott, aminek törzsén még mindig ott voltak a fa létrafokok maradékai, amelyek Toby Cavanaugh faházába vezettek. Ali hirtelen meglátott egy arcot az ablakban. Jenna Cavanaugh bámult kifelé, nagy, sötét napszemüveg takarta a szemeit. Ali szíve összeszorult. Feltartotta két ujját a kocsi ablakához, ami a Jennával közös régi titkos jelük volt. Nem mintha Jenna láthatta volna.

Cassie befordult Aliék felhajtójára, és egy építőipari teherautó mögé parkolt le, aminek a platóját elborították a létrák és az ásók. Egy fekete sportautó állt mellette, ami tele volt pakolva Burger Kinges poharakkal, üres kajás zacskókkal és tankönyvekkel. – Mi folyok a kertetekben? – kérdezte Cassie.

Ali drámaian sóhajtott. – A szüleim egy pavilon-monstrumot építenek. Millió ember befér majd, akiket meghívnak a partijaikra. Azok a gusztustalan munkások tegnap bukkantak fel, hogy megtárgyalják velük, mit kell csinálniuk.

Cassie megemelte a fenekét, és a kormányra támaszkodva tanulmányozott valamit a hátsóudvarban. – Nekem nem tűnnek olyan gusztustalannak.

Ali követte a tekintetét. Három pasi, izzadságfoltos pólóban és szakadt farmerban kóválygott a telek végében, és a faház körül, ahol Ali és Emily régen órákat töltött beszélgetéssel. Az egyik munkásnak ki volt varrva az egész karja és a vállán átvetett ásóval mászkált. Egy másiknak csupa kosz volt az arca, és éppen telefonált. De a harmadik srác, aki  fiatalabb volt náluk, éppen Alit bámulta zöld szemei átható pillantásával, arcán pedig pimasz mosoly ült.

-          Uramisten, szerelmes vagyok – suttogta Cassie.

-          Darren Wildenbe? – fintorgott Ali.

Cassie-nek elakadt a lélegzete. – Ismered? Én csak a folyosón látom néha.

-            Jason haverja – horkantott Ali. – Számára a szórakozás fogalma kimerül a fal támasztásában a teniszpályáknál.

-            A rosszfiúk dögösek – Cassie előhúzott egy tubus átlátszó szájfényt, és alaposan bekente az ajkait.

-            A tiéd lehet – mormolta Ali.

Elhallgattak, ahogy Darren odaért hozzájuk, még mindig Alit bámulva. Végül megköszörülte a torkát. – Nem kéne cigizned, Ali – mondta komoly hangon.

Ali lenézett. A Marlboro Light, amit Cassie gyújtott meg, még mindig a kezében volt, fehér hamu göndörödött a végéről a levegőbe. Düh izzott fel a lányban. Darren alkalmazott volt náluk, ugyanolyan kedvetlen mint Jason, és pont olyan irritáló is. Mégis mit hitt, ki ő, az apja? Mintha bármi beleszólása lenne, mit csinál!

Ali ismét mélyet szívott a cigiből, aztán kipöckölte az ablakon. Lassan kilépett az auóból, végig Darren szemébe nézve. Odaballagott hozzá, de nem szólt egy szót sem. Aztán, amikor mellé ért, kicsit feljebb húzta a szoknyáját, és kivillantotta a combját. Darren tekintete egyből oda ugrott, a szemei bedig elkerekedtek, de nem borzalom vagy undor váltotta ki a reakciót, hanem egyértelműen helytelen vágyakozás. Ali önelégült mosollyal az arcán intett búcsút Cassie-nek, aztán sarkon fordult, és peckesen bevonult a házba, tudva, hogy Darren és Cassie még mindig őt bámulják.

És tessék, ismét ő irányított.