Soha ne bízz egy kaliforniaiban

[Ne szórakozzatok nélülem.]

-          Miért nem jöttél át Hastingsékhez tegnap este? - kérdezte Ali, miközben bemászott Jason BMW-jébe másnap reggel iskola előtt.

Jason, akinek sötét karikák éktelenkedtek a szeme alatt, mintha szemernyit sem aludt volna, bekapcsolta a főiskolai csatornát, a SiriusXM-et.

-          Nem volt hozzá kedvem.

-          A fél osztályotok ott volt - érvelt Ali. - Jól szórakoztunk.

Miután Ali és Spencer kibékültek, cuki felsőbbéves fiúkkal táncoltak az este hátralévő részében. Jópáran közülük elkérték a telefonszámát, de nem adta meg nekik. Még mindig úgy érezte, van valami helytelen abban, ha valaki sokkal idősebbel randizik.

-          Nem voltam bulihangulatban - Jason célzott pillantást vetett a húgára. - És nem tetszik, hogy te elmentél.

-          Melissát nem érdekelte, hogy Spencer ott volt - kötekedett Ali.

Jason összerezzent.

-          Nem mintha kútba ugranék, ha Melissa is azt tenné.

Ali keresztbe tette a lábait, aztán mégis visszahelyezte őket egymás mellé. Egy éve még megtetted volna, szerette volna mondani. De kételkedett benne, hogy Jason a valódi Alisonnal is megosztotta volna a titkos vonzalmát Melissa iránt. Végül Jasonre nézett.

-          Szerinted anya és apa tényleg amiatt ideges, mert fősulira küldenek téged? – aztán levegő után kapott. – Mi van, ha tönkrementek?

-          Nem mentek tönkre – horkantott fel Jason. – És nem hiszem, hogy emiatt aggódnának.

-          De azt mondták… - Ali elgondolkozott, visszaemlékezve a szüleik furcsa viselkedésére az előző napi vacsoránál. – Szerinted hazudtak?

Jason durván fékezett egy Mercedes coupé mögött, de nem válaszolt. Ali fel-le húzta az ujjait a biztonsági övön.

-          Mi van, ha elválnak?

-          Nem hiszem, hogy… - Jason elhúzta a száját.

-          Van értelme. Már soha nincsenek együtt. És az a sok baromság a vacsoránál, arról, hogy el akarnak nekünk mondani valamit – valószínűleg erről van szó, nem gondolod? – megforgatta a fonálkarkötőjét a csuklója körül. – Nem lennék meglepve, komolyan. Egy olyan gyerek, mint Courtney talán tényleg nincs jó hatással egy házasságra.

A Courtney név úgy lógott a levegőben, mint egy kellemetlen szag. Ali ritkán mondta ki a saját nevét hangosan, és főleg nem Jason előtt. A fiú szilárdan és egyenletesen kilélegzett, az arckifejezése nem árult el semmit. – Talán – felelte végül.

Lekanyarodtak a hosszú, fákkal szegélyezett útra, ami a Rosewood Dayhez vezetett. A kő- és téglaépület feltűnt előttük, ugyanazt a bizsergést ébresztve Aliben, mint az első alkalommal, amikor idejött, hatodikban. Ez az, amit hiányoltam, gondolta akkor, végigsimítva a blézerét. Uralni fogom ezt a helyet.

És persze úgy is lett. Már mindenki ismerte, és meghajoltak előtte. Természetesen voltak kihívások az első napon: eltévedt a tesiterem keresése közben, összezavarva Devon Arliss-t és Dara Artz-ot – szerencsére a lányok le voltak nyűgözve, hogy egyáltalán hozzájuk szólt; és flörtölt Andrew Campbell-el, míg rájött, hogy ő az egyik legnagyobb kocka a suliban. Páran furcsa pillantásokkal méregették, amikor bent ült le a menzán – úgy tűnik, a népszerűek mind kint foglaltak helyet – de a legtöbb dolgot magabiztosan és könnyedén ütötte el. A második napján már magával vitte a testvére naplóját, amit folytatni kezdett, mint egy csaláskódot Ali életéhez.

Jason elhajtott az általános iskola mellett, és a gimis hátsó parkolóba húzódott, ahol a felsősök autói álltak. Emberek kászálódtak ki a kocsikból, élénken, hangosan beszélgettek. Ali szinte kiugrott az ajtón, amint Jason beállt egy üres helyre, és körülnézett Cassie-t és a többi gyephokis csapattársát keresve. De aztán meglátott valaki mást. Hanna a parkoló másik végében állt egy magas, vékony, sötét hajú lány társaságában, akit Ali nem ismert.

-          Ali! – integetett Hanna. – Itt vagyok!

Ali odavonult hozzájuk, az ismeretlen lányra hunyorogva. Csinos volt – nagyon csinos – és legalább kilencedikesnek tűnt. Egy smaragdzöld rojtos Marc Jacobs táska volt nála. Ali szerette volna azt hinni, hogy hamisítvány, de túl jól nézett ki.

-          Ali, ő itt Josie – Hanna arca élénk rózsaszínűre pirult. – És Josie, ő pedig Alison DiLaurentis.

-          Örvendek – nyújtott kezet Josie. A körmei galambszürkére voltak festve, amilyet Ali még soha nem látott. Nem tudott róla, hogy ez egy népszerű szín lenne, de nagyon stílusosan nézett ki. – Sokat hallottam már rólad.

-          Mint mindenki – felelte Alison kimérten. – Én viszont semmit sem hallottam rólad.

-          Josie csak most költözött ide a családjával Los Angelesből – vágott közbe Hanna.

-          Annyira béna, hogy pont májusban kellett eljönnünk – forgatta a szemét Josie. – Nem várhattak volna a nyári szünetig? El sem mehettem a kilencedikes bálra, pedig a legdögösebb fiú hívott el. Ráadásul egy ottani barátomnak voltak jegyei a Teen Choice Awards-ra, de azt is ki kellett hagynom.

-          Úristen, imádnék elmenni a Teen Choice Awardsra! – lehelte Hanna.

Ali hirtelen szédülni kezdett. Los Angeles? Kilencedikes bál? Teen Choice Awards? Hátradőlve rátámaszkodott egy Beetle hátsó lökhárítójára.

-          És honnan is ismered Hanna-t?

-          Tegnap találkoztunk a Vidrában – ragyogott fel Hanna arca.

-          Az meg micsoda? – kérdezte Ali. – Egy kisállatbolt?

Apró, majdnem szánakozó mosoly jelent meg Hanna és Josie arcán.

-          A Vidra egy új butik a plázában – mondta Josie. – Az apám a tulaj. Minden hétan néhány napot ott dolgozom suli után.

-          Az a legjobb bolt, Ali – áradozott Hanna. – Az Őrszem divatrovatától voltak ott újságírók, amikor bementem. Azt is mondták, hogy írnak egy értékelést az újságban!

-          Nyitási akcióink vannak, be kellene ugranod – mondta Josie, félreállva, hogy utat adjon egy kopott Volvónak, ami végigdübörgött az úton. Aztán oldalba bökte Hannát. – Emlékszel azokra a lányokra, akik egy Citizen farmeren marakodtak?

-          Imádtad volna – fordult Hanna Alihez. Mindketten ugyanazt a csőnadrágot szúrták ki maguknak és majdnem összeverekedtek az öltözőknél.

-          Ennyire fantasztikus volt a naci – tette hozzá Josie.

Ali megköszörülte a torkát.

-          És te honnan tudsz erről a butikról, Hanna?

-          A neten olvastam róla – Hanna hirtelen kétségbeesettnek tűnt. – Azt hittem, tudsz róla, Ali. Különben mondtam volna.

-          Mióta járkálsz a King Jamesbe egyedül? – kérdezte Ali. A megjegyzés bárki számára puszta csipkelődésnek tűnhetett, de tudta, hogy Hanna kiborul tőle. – Azt hittem, mindig üzenünk egymásnak, ha oda megyünk.

Ali nem igyekezett közölni, hogy előző nap ő maga is a King Jamesben járt. Ez amúgy sem számított – a családjával volt ott.

-          Nem volt ott sokáig – szólt közbe óvatosan Josie, furcsa pillantást vetve Alire.

-          Ez egy olyan személyes, legjobb barát-dolog – mondta Ali szűkszavúan.

Újra Hanna-ra nézett. Ez az egész helyzet rossz volt. Mióta kapott Hanna meghívást butikok megnyitóira, amikről neki nem is szólt? És mióta akarta egy csinos, idősebb lány Los Angelesből Hanna-t a legjobb barátjának? Rendben, Hanna egy csinos selyemblúzt viselt, amit Ali még sosem látott rajta és mindig tudta, hogyan bánjon az ékszerekkel – ma például egy rakás ezüst karkötő volt a bal karján. Ugyanakkor a fogszabályzóján rózsaszín és lila gumik éktelenkedtek, és egy pattanás virított a homlokán, egy másik pedig kezdett kialakulni az állán. A Rosewood-os blézere, ami az év elején még tökéletesen jó volt rá, feszült a mellkasán, a derekán pedig már nem tudta begombolni. Még mindig egy különc lenne, ha Ali nem karolja fel, és veszi be a népszerű klikkjébe. Ezen kívül Ali különce volt, ő pedig nem akarta megosztani senkivel.

-          Öhm, Hanna? – szagolt bele Ali a levegőbe, majd lepillantott Hanna banánsárga Marc Jacobs telitalpúira. – Azt hiszem, kutyaszar van a cipődön.

Hanna elsápadt.

-          Istenem – a járdaszegélyhez sietett és vadul dörgölte a cipősarkait a betonhoz.

Ali bocsánatkérően nézett Josie-ra.

-          Nem vihetjük Hannát akárhová csak úgy. Egyszer együtt voltunk Philly-ben, ő pedig leesett a járdáról, egyenesen egy sártócsába!

Josie ajkai megrándultak, de nem nevetett. Felvette a táskáját a vállára.

-          Igazából már mennem kellene. Még nem ismerem itt ki magam valami jól.

-          Már mész is? – kérdezte Hanna, visszalépve hozzájuk.

-          Hamarosan beszélünk, oké?

Josie gyakorlatilag elrohant tőlük, a lófarka ugrált, ahogy lefutott a dombon. Amikor elérte az ajtót, néhány csinos lány köszöntötte, ő pedig visszamosolygott rájuk.

Hanna szomorúan összehúzta magát. Ali átfűzte a karját Hanna könyökénél.

-          Sajnálom, Han. Az emberek eléggé undorodnak a kutyaszartól.

-          Igazából nem volt szaros a cipőm. Ellenőriztem – harapott Hanna az ajkába.

-          Tényleg? – kérdezte Ali ártatlanul. Megragadta a kezét, és erősen megszorította. – Eskü éreztem valamit, Han. Az én hibám!

Hanna összehúzta a szemöldökét, talán megérezte, honnan fúj a szél. Ali tudta, hogy Hanna okosabb, mint általában feltételezi róla – gyorsabban feltűnt neki, hogy manipulálják, mint a többieknek. Ha Ali valaha is átadná a helyét (nem mintha az valaha megtörténhetne), és Hanna átalakítaná magát, valószínűleg megfelelő lenne méhkirálynőnek.

De Hanna végül nem mondott semmit. Ali még egyszer megszorította a karját.

-          Egyébként azt hallottam, hogy minden kaliforniai flúgos. Amúgy sem akarsz a barátja lenni.

Végül is ott volt neki Ali, és csak Ali számított.