Azok a nyári románcok mindig a legjobbak...

- Pihenhettek, hölgyeim! - kiáltotta Mrs. Schultz, Ali gyephoki edzője, ahogy a két próbajátékos csapat a pálya körül futott.

Bár a szezonnak már rég vége volt, Mrs. Schultz szerette összehívni a lányokat néha egy-egy edzésre, hogy formában maradjanak a következő évig. Ali a lelátók felé vánszorgott. A frissen nyírt fű illata csiklandozta az orrát, és ahogy közelebb ért, látta, hogy Mrs. Schultz egy nagy kancsó gyümölcspuncs ízesítésű Gatorade-et, a kedvencét.

-          Nagyszerűek vagytok a védekezésben lányok – mondta Mrs. Schultz amikor Ali és Cassie odaértek hozzá. – Jövő ősszel megállíthatatlanok lesztek.

-          Legértékesebb játékos leszel, mielőtt még gimibe mennél – bökte oldalba Cassie Alit.

-          Azért, mert fantasztikus vagyok! – csiripelte Ali, V alakban emelve fel a karjait.

De valahol mélyen még azt sem hitte el, hogy egyáltalán bekerült a csapatba. A Radleyben nem nagyon sétálgatott, nemhogy gyephokis gyakorlóköröket futott volna, de amint meghallotta, hogy a gimis csapat megnyitja a meghallgatásokat a két legjobb általános iskolás csapattag – Ali és Spencer - számára, kitűzte célul, hogy őt vegyék be maguk közé. Amikor a családjával később ellátogattak a kórházba, és „Courtney” rájött, hogy a testvére bekerült a gimnázium csapatába, lesápadt. Na, most ki a jobb Alison? akarta Ali az arcába kiabálni.

Ali megragadott egy műanyag poharat a csomagból, és öntött magának az üdítőből. Aztán átvette a pólóját, a felszerelését a táskájába dobta, aztán elbúcsúzott Cassie-től és a többiektől és elindult a hátsó parkolóba, ahol Jason majd felveszi, hogy hazavigye. Csak egy Honda Civic, egy random iskolabusz és egy biztonsági őr Fordja állt ott, mindegyik üresen.

Ali leült a szökőkút szélére várakozni. Két szurkolólány, akiknek nem emlékezett a nevére, kiugrándozott a gimiből és az autóik felé indultak. Egy nyolcadikas, aki mindig szerepelt a reggeli video-bejelentésekben, a zászlórúdnál álldogálva telefonált. És a tornaterem ajtajánál ott volt Naomi Zeigler és Riley Wolfe. Egyszerre néztek fel és bámultak Alire, aztán gyorsan el is fordultak.

Ali gyomra bukfencet vetett. Már másfél év eltelt, mióta dobta Naomit és Riley-t bármiféle magyarázat nélkül, de még mindig kellemetlenül érezte magát a jelenlétükben. Eleinte a két lány könyörgött Ali bocsánatáért, bármi is volt, amit ellene tettek – egyszerűen csak szerették volna, ha újra barátok lennének. Felajánlották, hogy megcsinálják Ali összes háziját egy teljes éven át. Bármit választhatott volna a szekrényükből, és neki adták volna. Egy Lila Szoba nevű helyről beszéltek és valamiről, amit Ugrándozóknak hívtak, és pont ez volt az, amiért Ali ejtette őket – fogalma sem volt, miről magyaráznak. Olyan gyorsan kiszagolták volna, hogy ő nem az igazi Alison, hogy azonnal a Preserve-ben kötött volna ki.

A telefonja jelzett, mire összerezzent. Aria küldött üzenetet: Akarsz nálunk lógni holnap este?A szüleim randizni mennek. Jövünk, piás szekrény!

Igen és igen! írt vissza Ali.

Visszacsúsztatta a telefonját a zsebébe. Hirtelen úgy érezte, egy tekintet tapad a hátára, és libabőrös lett. Naomi és Riley voltak? De amikor megfordult, egy vele egyidős fiút látott a fák alatt állni. Fogalma sem volt, honnan került elő, és olyan intenzíven bámult Alire, mintha látná a gondolatait.

-          Te vagy Alison, ugye? – kiáltotta a fiú, és közelebb sétált.

Ali hunyorgott. A fiú magas és nyurga volt, a testfelépítése azokra az úszókra emlékeztetett, akik a pillangóúszás bajnokai voltak Emily csapatában. Szűk, fekete póló volt rajta, testhezálló kord rövidnadrág és fűző nélküli vászoncipők. Barna haja fel volt zselézve és a szemei egy, még Aliénél is megkapóbb kék színben pompáztak. Csak színes kontaktlencse lehetett.

-          Alison? – ismételte a srác, amikor közelebb ért. A hangja rekedtes és mély volt.

-          Öhm, igen – mondta Ali lassan, a füle mögé tűrve egy hajtincsét. – Te pedig…?

A fiú döbbentnek tűnt.

-          Nem emlékszel rám?

Ali pislogott. Nagyon régen volt már, amikor utoljára nem tudott válaszolni egy kérdésre Alisonként, és ettől szédülni kezdett, átlátszónak és ingatagnak érezte magát.

-          Frissítsd fel a memóriám – mondta, utálva a saját szavait.

-          Nick Maxwell – ült le a fiú a szökőkút szélére, és a térdeire támaszkodott – barnák voltak, egy kevés fekete szőrrel. – A Ravenswood Táborból.

Ez megmagyarázta, miért nem tudta Ali, hogy ki ez a fiú. A nővére az ötödik utáni nyáron ment abba a táborba, néhány hónappal a csere előtt.

-          Hát persze! – mondta élénken, remélve, hogy meggyőzően hangzott, de még mindig szédült. – Hogy vagy?

-          Tényleg elfelejtettél – kuncogott Nick. – Gondolom állandóan írogatsz dolgokat pasikról mosdók falára?

-          Én… - Ali úgy érezte, mintha külföldre került volna, egy olyan országba, aminek nem beszéli a nyelvét. Szóról szóra memorizálta a testvére naplóit, és azok egyszer sem említettek senkit akit Nicknek hívtak. Talán félt, hogy a szülei elolvassák, így titokban tartotta.

-          Sajnálom – húzta be a nyakát Nick. – valószínűleg nem tudtad, hogy láttam, amit írtál – ujjaival dobolt a betonon. – A tanácsadók lemosatták velem. Szerintem azt hitték, én vettelek rá, hogy írd fel, vagy ilyesmi – a pillantása visszatért Alihez, és elismerő mosoly jelent meg az arcán. – Talán jobban oda kellett volna figyelnem rád. Felnőttél.

-          Tényleg jobban oda kellett volna figyelned – ismételte Ali, ahogy a kirakó összeállt a fejében.

Alison írt valami kétségbeesett dolgot egy falra egy srácról, akibe viszonzatlanul belezúgott? És vajon ez a fiú nemet mondott neki?

Ali felállt, és feljebb csúsztatta a gyephokis szoknyáját a combján. Hirtelen nagyon, nagyon akarta, hogy Nick kedvelje. Elképzelte, ahogy ezt elmeséli a testvérének a kórházban. Agyvérzést kapna.

-          Szóval, mit gondoltál arról, amit írtam? – gügyögte flörtölősen.

Nick szeme felcsillant.

-          Hát, elég hízelgő volt, egyértelműen. Nem mindennap olvassa az ember, hogy milyen jól csókol, különösen, ha egy olyan lány írta az üzenetet, akit soha nem csókolt meg. Azon gondolkoztam, honnan tudhatod.

-          Ó, mindig meg tudtam mondani, hogy csókolnak az emberek egyetlen pillantásból – mondta Ali a fiú ajkait bámulva. Rózsaszínek és íj alakúak voltak.

-          Tényleg? – vigyorgott Nick.

-          Persze.

Egy pillanatig így maradtak, egymásra vigyorogva. Aztán Ali a kamerájáért nyúlt.

-          Lefényképezhetlek?

-          Csak ha megkapom cserébe a számod – mondta Nick.

Ali készített egy képet, aztán leírta a mobilszámát egy darab papírra, amit a matekfüzetéből tépett ki. Ezután Nick le is lépett, és csak annyit mondott búcsúzóul: „Még találkozunk, cukorfalat.” Látva ahogy Nick távolodik, Ali nyugtalannak érezte magát. Miért nem hívta meg valahová a fiú? Még nem akarta annyira, amennyire akarnia kellene. A lánynak eszébe jutott, hogyan tanította meg Matt nővére az emberek hipnotizálására. Számolj vissza száztól, érintsd meg a homlokát és mondd, hogy a hatalmadban van. Ali azt kívánta, bárcsak kipróbálhatná ezt most azonnal, hogy rávegye Nick-et, hívja randira.

Aztán meglátott egy ismerős figurát átvágni a gyephoki pályán. Ian Thomas volt az, khaki nadrágban és élénkzöld pólóban. Úgy nézett ki, mint egy főiskolás fiú és egy golfozó keveréke, de így is dögös srác volt. Talán más módon is a hatalmába vonhatja Nick-et.

Ali Ian látóterébe helyezkedett, és akár egy jó gyalog, Ian elvigyorodott amikor meglátta.

-          Hé, Ali! – kiáltotta, és integetett.

Ali csókot dobott neki, a fiú pedig incselkedve viszonozta a gesztust. A lánynak még csak meg sem kellett fordulni ahhoz, hogy tudja, Nick megállt és őt bámulja.

Talán jobb hipnotizőr, mint gondolta volna.