Switcheroo ~ Cserebere

Egyszer volt, hol nem volt, volt két egypetéjű ikernővér, Alison és Courtney. Mindenben hasonlítottak: hosszú, szőke hajuk, hatalmas, tiszta, kerek kék szemük, szív alakú arcuk és megnyerő mosolyuk volt, ami megolvasztotta bárki szívét. Amikor hatévesek voltak, ugyanolyan lila biciklivel hajtottak fel és le, körbe-körbe a családjuk kocsifeljáróján, a connecticuti Stamford-ban, a "Jacques testvér"-t énekelve. Amikor hétévesek voltak, együtt másztak fel a "nagy-gyerekek" csúszdáján, és végig fogták egymás kezét. Mindketten megkapták a szüleiktől a saját hálószobájukat, baldachinos hercegnőággyal, mégis gyakran találták őket egy matracon alva, egymást átölelve. Mindenki azt mondta, leírhatatlan ikerkapcsolat köti össze őket. Megígérték egymásnak, hogy örökké legjobb barátok lesznek.

De az ígéreteit mindenki naponta szegi meg.

Második osztályban kezdődtek a változások. Először kis dolgok voltak - egy sunyi pillantás, egy apró lökés, egy ingerült sóhaj. Aztán Courtney felbukkant Ali szombati művészetóráján, azt bizonygatva, hogy ő a nővére. Courtney Ali padjánál ült egy nap, amikor a nővére beteg volt. Courtney úgy mutatkozott be a postásnak, az új szomszédoknak a kiskutyával és a gyógyszertár pénztárában lévő idős hölgynek, mint Alison. Talán azért játszotta el, hogy ő a testvére, mert Ali-ben volt egy kis extra szikra, egy bizonyos valami, amitől észrevették. Talán féltékeny volt. Vagy kényszerítették.

-       ­Ali vett rá, hogy tegyem meg - mondta Courtney, amikor elkapták. -  Azt mondta, ha nem tettetem erre a napra, hogy ő vagyok, valami szörnyű fog történni velem, veletek, és mindannyiunkkal.

De amikor az anyukájuk és az apukájuk megkérdezte Ali-t, hogy ez igaz-e, ő tágra nyílt szemekkel nézett rájuk.

-       Sosem mondanék ilyesmit!- válaszolt ártatlanul. - Szeretem a testvéremet, és szeretlek titeket.

Aztán Courtney és Ali ordítozni kezdtek egymással a játszótéren, majd Courtney bezárta Ali-t egy vécéfülkébe ebédidőben, és nem engedte ki. A tanárok aggodalmasan hívták a szüleiket. A szomszédok közelebb húzták magukhoz a gyerekeiket, amikor elhaladtak Courtney mellett, attól tartva, hogy őket is bánthatja. Az utolsó csepp a pohárban egy tökéletes tavaszi napon történt esemény volt, amikor a szüleik Courtney-t Ali-re nehezedve találták, a kezei a testvére torka körül.

Orvosokat hívtak. Pszichiátriai kiértékeléseket hajtottak végre rajtuk. Ali magabiztosan kezelte a helyzetet, de Courtney bepánikolt.

-        Ő kezdte! - bizonygatta. - Fenyeget engem. Azt akarja, hogy elmenjek!

Paranoid skizofrénia - állapították meg az orvosok komoly hangon. Ez a fajta betegség kezelhető lehet, de csak sok odafigyeléssel. Ali-n volt a sor, hogy meghozza a végső döntést, és bár könnyekkel küszködve, de úgy döntött, a testvérének mennie kell. Courtney-nek el kellett hagynia a családját, mindent, amit ismert. A szülei megnyugtatták, hogy hazahozzák, amint jobban lesz, de a hetek teltek, aztán a hónapok. Egyszer csak Cortney-t… elfelejtették.

Néha egy család olyan, mint a borsóhüvely: talán tökéletesnek néz ki kívülről, de amikor felnyitod a héjat, minden szem rohadt. DiLaurentiséknél a lány, aki az áldozatnak tűnt, talán a kínzó volt… Lehet, hogy Courtney elküldése csak Ali mesteri terve volt. És talán, csak talán, minden, amit Courtney akart csak az volt, amit megérdemelt - egy boldog élet.

Ez Rosewood - és ők Rosewood legrejtélyesebb ikrei. És, mint tudjuk, Rosewoodban semmi sem az, aminek látszik.

Az első dolog, amit Courtney DiLaurentis meghallott, amikor felébredt azon a reggelen, amikor megváltozott az élete, a falióra ketyegése volt. Arra figyelmeztette, nem túl kíméletes módon, hogy az ideje fogytán van.

Körülnézett az ismeretlen hálószobában. A szülei néhány éve elköltöztek a connecticut-i Stamfordból, hogy elkerüljék a szégyent, ami azzal járt, hogy egyik lányukat elmegyógyintézetbe küldték. A pennsylvániai Rosewood egy piszkosul gazdag külvárosi részén vettek házat, nagyjából 30 km-re Philadelphiától, ahol még a kutyák is Chanel nyakörvet hordtak. Mivel senkit sem ismertek az új helyen, nem kellett mesélniük az őrült lányukról a kórházban. Még a vezetéknevüket is megváltoztatták Day-DiLaurentis-ről egyszerűen DiLaurentis-re, abban a reményben, hogy ez majd távol tartja a kotnyeles szomszédokat Connecticuttól.

A vendégszoba, ahol Courtney aludt, molyirtószagú volt, egy dupla ággyal, amire egy régi kockás plédet terítettek, egy fonott szekrénykével, ami még egy elmegyógyintézet bútorzatához képest is túl kopottnak bizonyult volna, és egy kicsi könyvespolccal, amiről lepattogott a festék, és amire főzőmagazinokat és ADÓK és NYILATKOZATOK feliratú dobozokat halmoztak. A szekrény tele volt karácsonyi dekorációval, puha takarókkal, melyeket a nagymamája horgolt, és ocsmány pulóverekkel, amelyekről Courtney nem tudta elképzelni, hogy valaha bárki is felvenné őket. Más szavakkal, a szoba azon dolgok raktára volt, amiket a DiLaurentis család el akart felejteni, Courtney-t is beleértve.

A lány ledobta magáról a takarót és kisétált a folyosóra. A ház, ami egy hatalmas, viktoriánus stílusú épület volt, úgy lett megtervezve, hogy az emeleti folyosóról be lehetett látni a lenti nagyszobát, így Courtney madártávlatból láthatta a konyhát. A bátyja, Jason az asztalnál görnyedt egy tányér Frosted Flakes gabonapehely fölé. Az ikerhúga, Ali, a konyhapult körül repkedett. Tökéletes szőke haja hullámokban omlott le a hátára, és a rózsaszín póló, amit viselt, egészséges ragyogást kölcsönzött a bőrének. Megemelt egy halom újságpapírt és alájuk pillantott, majd kinyitott egy evőeszközös fiókot és azonnal be is csapta.

-       Alison, mi a baj? - kérdezte Mrs. DiLaurentis, aki egy szürke Diane von Furstenberg testre simuló ruhát és magassarkút viselt. Úgy nézett ki, mintha állásinterjúra készülne, nem pedig a lányát vinné egy új elmegyógyintézetbe.

-       Nem találom a gyűrűmet - csattant fel Ali, miközben felnyitotta a szemetest és belekukkantott.

-       Milyen gyűrűt?

-       Szerinted? Azt, amelyiken a monogramom van - Ali kihúzott egy újabb fiókot és teljes erőből csapta be. - Azt a gyűrűt, amelyiket minden nap hordok - megpördült, hogy szembe kerüljön a bátyjával. - Te vetted el?

-       Miért venném el? - kérdezte Jason két falat között.

-        Hát, nem találom sehol - csattant fel Ali. - Ahogy nem találom a zászlódarabomat sem - mondta, éles pillantást vetve Jasonre.

A fiú megtörölte a száját egy szalvétával.

-       Még ha tudnék is bármit a hülye zászlódarabodról, bárki elviheti, még azok is, akik segítettek elrejteni. Emlékszel a lopási záradékra?

-       Talán elvitted, hogy valaki másnak add - a lány tekintete az emelet felé vándorolt.

Cortney hátralépett a korláttól. Visszament a szobába, ahol az éjszakát töltötte, és kinyitotta a virágos bőröndjét, ami harmadikos kora óta volt az övé, és átnézte a tartalmát. Volt benne egy póló, ami majdnem ugyanolyan árnyalatú volt, mint az, amit Alison viselt. Talált indigókék farmert is, ami olyan volt, mint a testvéréé. Felöltözött.

Az Időkapszula hosszú ideje tartó hagyomány volt a rosewoodi suliban. Ali és Jason ebbe a magániskolába járt. Ha egy hatodikos talált egy darabot a felszabdalt zászlóból, az ritkaságnak számított. Ali egész hétvégén az Időkapszula darabkáról dicsekedett, amit talált, bár gyakorlatilag Jason mondta el neki, hol volt a zászlódarab, ami nem tűnt túl becsületesnek. Ali két nappal ezelőtt vacsora után az étkezőasztalnál díszítette ki az anyagdarabot, felsőbbrendű pillantásokat vetve Cortney-re, aki a dolgozószobában tévézett. Nézd, milyen fontos vagyok - üzente a szemeivel. - Te még a házból sem mehetsz ki.

De Ali nem vágott fensőbbséges képet, amikor a zászlódarab tegnap eltűnt. Cortney a szánalmas kis vendégszoba magányában simogatta a selymes textilt, rajta Ali pufi, ezüst firkálmányaival - egy Chanel logó, egy Louis Vuitton dizájn, és egy csillagcsoport üstökösökkel. Courtney rajzolt egy kis kívánságkutat a sarokba, mert rajta akarta hagyni a kézjelét valamin, amiért az ikertestvére ennyire áhítozott. Ez után visszaadom - ígérte meg magának. De Jason ért oda hamarabb. Meglátta Courtney-t, ahogy az anyagdarabkát nézegeti, beviharzott a szobába.

-       Tényleg azt akarod, hogy rosszabbra forduljanak közöttetek a dolgok? - kérdezte, majd mielőtt Courtney bármit válaszolhatott volna, kikapta a kezéből az anyagot.

Courtney éppen be akarta cipzárazni a bőröndöt, amikor a pillantása az egyik zsebbe csúsztatott borssúrára esett. A Preserve Addison Stevens-en, állt az elején. Egy csokor írisz képe állt a cím alatt. Ugyanazok a fajta virágok voltak, amelyeket a szülei a nagymamája temetésére vettek.

Kinyitotta a brossúrát és az első oldalra bámult. Gyermekeknek és serdülőknek segítünk hatékonyan megbirkózni a problémáikkal és önbizalmat építeni, hogy hazatérhessenek és visszamehessenek az iskolába.

Könnyek gyűltek Coutney szemébe. Kilenc éves kora óta élt kórházban - három teljes éve. És bár hozzászokott a Radleyhez, ahogy egy egér hozzászokik a ketrechez, amiben élnie kell, szörnyű dolgokat látott, amelyeket soha nem akart újra megtapasztalni. Amikor az elmegyógyintézet bejelentette, hogy bezárja kapuit, hogy luxushotellé alakítsák, Courtney azt gondolta, a családja hazahozza, hogy velük éljen Rosewoodban. Amikor az apja pénteken hazahozta, azt mondta, ez egy próbalátogatás lesz, ami talán állandósulhat.

De valami rejtélyes oknál fogva a körülmények megváltoztak az elmúlt 24 órában. Előző éjszaka Mrs. DiLaurentis kopogott Courtney ajtaján, és szólt, hogy pakolja össze a dolgait, majd a kezébe adta a szóróanyagot.

-       Úgy gondoljuk, ez lesz a legjobb neked - gügyögte, és megsimogatta a lánya haját.

Cortney átlapozta a könyvecskét, tanulmányozva a páciensek fotóit. Biztos, hogy modellek voltak - túl boldognak látszottak. Rémséges történeteket hallott a Preserve-ről olyan gyerekektől, akik jártak ott. Az emberek "halálsornak" hívták, mert annyi gyerek lett öngyilkos odabent. Mások a "Rapunzel tornya" névvel illették, mert a szülők évekig otthagyták a gyerekeiket. Nem engedélyezték az internet használatát, a tévét, de a telefonhívásokat sem. A nővérek a Száll a kakukk fészkére című film statisztái is lehettek volna, és az orvosoknak nem voltak aggályai a páciensek ágyhoz kötözésével kapcsolatban. A szülők imádták, mert a hely kívülről gyönyörű volt. És persze szuper drága, tehát jónak kellett lennie, igaz?

De Cortney nem megy oda. Egész éjszaka tervezgette, hogyan fogja összehozni. Mostanra minden részlet összeállt, egy dolgot kivéve… A lehetőséget, amire szüksége volt. Remélte, hogy adódik egy, mégpedig hamarosan. A szülei háromnegyed órán belül akarták elvinni őt.

A brossúrát az összecsomagolt ruhái alá temette és a lépcső tetejéhez húzta a bőröndjét. Aztán lesétált a földszintre. A hátsó ablakon kitekintve megakadt valamin a szeme. Négy lány álldogált a bokrok mögött és sugdolóztak. Courtney-vel egykorúnak tűntek, a lány pedig hallotta a hangjukat a szúnyoghálón keresztül.

Az egyik lány, egy szőke, gyephoki szoknyában és egy fehér pólóban, csípőre vágta a kezét. - Én voltam itt először. Az a zászló az enyém.

-       Én már előtted itt voltam - vágta rá egy másik lány. Egy kissé pufók alkata és bozontos barna haja volt. - Az előbb láttalak kijönni a házatokból.

A harmadik lány toppantott egyet a lila hasított bőr csizmába bújtatott lábával. - Te is csak most értél ide. Én mindkettőtöket megelőztelek.

Courtney végighúzta a nyelvét a fogain. Ali zászlójáért vannak itt? És utaltak rá, hogy ez egyikük a szomszédból jött - ez biztosan Spencer Hastings volt. Mrs. DiLaurentis megemlítette a nevét a pénteki vacsoránál, mire Mr. DiLaurentis savanyú képet vágott. Azt mondta, Spencer szülei felvágósak voltak, mert egy harmadik toldást adtak a házukhoz azzal, hogy átalakították azt a tökéletesen jó istállót egy luxuslakosztállyá az idősebb lányuk számára. Mintha egy hálószoba nem lenne elég jó? - jegyezte meg dühösen.

-        Látod őket ott kint? - kérdezte Courtney Alitől, aki a konyhapultnál állva mérgesen pörgetett át egy magazint, fülhallgatókkal a fülében. Jason elment valamerre, és a hangok alapján a szüleik az emeleten készülődtek.

Ali felkapta a fejét és kitépte a fülhallgatót a füléből. - Huh?

- Néhány lány álldogál kint. Az egyikük a szomszédból jött.

- Itt van a kertben? - Ali bosszúsnak tűnt és az ablakhoz sétált. De amikor kikukkantott, összehúzta a szemöldökét.  - Nem látom Spencert. Hála Istennek.

 - Nem vagytok jóban?

Ali felhorkantott. - Nem. A csaj egy ribanc.

És te nem vagy az? - gondolta Courtney.

Ali szembe fordult vele, mintha Courtney hangosan kimondta volna, amit gondolt. Aljas mosolyra húzódott a szája. - Cuki felső. Déja vu-m lesz tőle.

Courtney felkapott egy banánt a kosárból. - Tetszett a színe.

- Igen, persze - Ali a pulthoz sétált és kivett egy fánkot a nyitott dobozból.

- Óvatosan - mondta Courtney, a testvére felé sétálva. - A fánk hizlal.

Lekvár csöpögött Ali állára. - Ahogy a kórházi kaja is, skizo.

Courtney összerezzent. Nem volt skizofrén, és ezt Ali is tudta. - Ne.

- Ne - utánozta Ali, az arca csúnyán eltorzult.

Courtney behúzta a hasát. Ali mindig lebutított orrhangon gúnyolta.

- Hagyd abba! - csattant fel.

- Hagyd abba! - majmolta Alison.

Courtney érezte, ahogy a régi ellenséges tűz felizzik benne, az, ami már annyiszor bajba sodorta. Bár megpróbált mindent, hogy elnyomja magában, valami elszabadult benne.

- Képzeld csak - köpte oda. - Nálam van az Időkapszulás zászlód.

Ali szemei elkerekedtek.

- Tudtam! Add vissza!

- Nincs meg - mondta Courtney. - Jasonnek adtam, ő pedig nem akarja visszaadni neked. - Ez nem volt teljesen igaz, de ez a verzió jobban hangzott.

Ali fenyegetően nézett Jasonre, aki éppen ekkor tűnt fel az ajtóban.

- Igaz ez? Tudtad, hogy nála van a zászlóm?

Jason ide-oda kapkodta a fejét közöttük, felmérve az összeillő szerelésüket. - Hát, igen, Ali, de…

Ali észrevett valamit Jason zsebében. A fényes, kék anyag kikandikált. Félig kirántotta, és elkerekedett a szeme, amikor meglátta a kívánságkutat, amit Courtney a manga béka és a buborékszerű betűkkel írt fantasztikus felirat közé szorított be. Összehúzott szemmel nézett Courtney-re.

- Ezt te rajzoltad?

Jason visszaszerezte tőle, és újra beletömte a zsebébe.

- Ali, csak engedd el.

Ali kihúzta magát.

- Mindig az ő oldalára állsz!

- Nem állok senki oldalára - felelte Jason.

- Dehogynem! - Ali fenyegetően bámult Courtney-re. - Még jó, hogy elmondtam anyának, hogy megfenyegettél tegnap éjjel. Ezért küldenek a Preserve-be, csak hogy tudd.

Courtney tágra nyílt szemekkel bámult rá.

- Nem csináltam veled semmit!

Ali lehajtotta az állát. - Talán igen, talán nem. Akárhogy is, itt nem szívesen látunk, ribanc.

- Ali, elég volt - kiáltott Jason.

- Elég volt - gúnyolta Ali megvető mosollyal. Amikor elnyomakodott a bátyja mellett a lépcső felé, meglökte őt. Jason hátratántorodott és beleütközött a kovácsoltvas könyvespolcba. Az egész dolog megingott, és egy dísztányér New York City látképével a felső polcon bizonytalanul rázkódott meg. Jason előre vetődött, de túl késő volt. A tányér összetört a fapadlón.

A csattanás utáni csend fülsüketítő volt. Jason csúnyán nézett Courtney-re, aki lefagyva állt a sarokban. - Miért kellett vitát kezdened vele? - sziszegte.

- Nem tudtam tenni ellene - mondta Courtney erőtlenül.

- De, tudtál volna - mondta Jason, majd egy frusztrált nyögést hallatva kinyomakodott a hátsó ajtón.

Cortney-vel fordult egyet a világ.

- Jason, várj! - kiáltotta, és az ablakhoz futott. Jason volt az egyetlen szövetségese - nem engedhette, hogy dühös legyen rá. De amikor kinézett az ablakon, Jason már nem volt ott. A négy lány azonban még mindig a bokrok között bujkált.

A válla felett visszanézett a konyhába. A New York City tányér darabjai szétszóródva feküdtek a földön. Az édesanyjuk hamarosan elő fog kerülni, és észreveszi a felfordulást. Hívni fogja a lányait, hogy megkérdezze, mi történt. Az egyikük az emeletről kerülne elő. Mi lenne, ha a másik lány kint beszélgetne pár lánnyal a suliból? Az biztosan nem lehetne Courtney, hiszen senkit sem ismert a környéken. Nem is volt szabad kimennie.

Ez volt az. A lehetőség. Ha kimegy, a szülei azt hinnék, ő Ali, nem Courtney. Ez lenne az első alkalom, hogy Alinek tetteti magát anélkül, hogy a testvére kényszerítené rá. Az első, amit tenned kell - mondta magának, - hogy ráhangolódsz. Senki sem fogja elhinni, hogy ő vagy, ha nem teszed. Szóval behunyta a szemét, és elképzelte, hogy ő Alison. Egy gyönyörű ribanc. Egy manipulatív méhkirálynő. A lány, aki tönkretette az életét.

A bőre bizsergett. Nem is volt olyan nehéz. Courtney a Radley-ben volt már méhkirálynő, egy csapat népszerű lány vezetője. Övék volt a legjobb asztal a nappali szobában, ők választották ki, mit nézzenek a tévében és a kórterem tehetségkutatóján ők adták elő a legjobb számot.

És még mielőtt a Radley-be ment volna, a gyerekek imádták - jobban, mint a testvérét. Az emberek könnyen kijöttek Courtney-vel. Elsőként választották a métacsapatba, párba álltak vele a művészeti projektekhez és több Valentin-napi kártyát kapott, mint bárki más az osztályban. Ali viszont néha kiakasztotta az embereket. Túl nyomulós, túl heves volt. Rákiabált a gyerekekre, amikor nem volt a közelben felnőtt, duzzogott, ha nem ő kapta a legjobb ajándékot a titkos Mikuláson és egyszer még meg is rúgta egy lány új kiscicáját, amit a Mutasd és mondd órára hozott. Igen, Ali gyönyörű volt - egy kicsikét még Courtney-nél is szebb -, de nem őt szerették jobban. Ezért dolgozott olyan keményen, hogy Courtney-t kiüsse a képből. Ő akart lenni az egyetlen sztár.

Courtney észrevette Ali kék telitalpúit az ajtó mellett, és belebújt a cipőkbe. Hogy bebiztosítsa, az anyukája pontosan lássa, hol volt - és a testvére hol nem volt -, lazán lelökött még egy tányért a polcról. Hangos csattanással ért földet. Courtney kilökte a szúnyoghálós ajtót és nézte, ahogy a lányok, akik most már hangosan veszekedtek, elhallgatnak és felnéznek. A megfélemlített, tiszteletteljes kifejezésből ítélve, ami kiült az arcukra, máris megtévesztette őket. Persze, hogy azt hitték, ő Ali.

- Előjöhettek - kiáltotta a legmagabiztosabb hangon, amit össze tudott szedni.

A lányok nem mozdultak.

- Komolyan, tudom, hogy van ott valaki - mondta. - De ha a zászlómért jöttetek, nincs meg. Valaki már ellopta.

Spencer emelkedett fel a bokrok közül elsőként. A többiek követték. És aztán csak… megtörtént. Feltételezték, hogy ő Ali és egy csomó mindent kérdeztek tőle. A válaszok olyan természetesen gördültek le Courtney ajkairól, mintha a szerepet neki teremtették volna. És amikor Mrs. DiLaurentis megjelent a verandán, óvatosan felmérte a lányokat a kertben. Ők határozottan nem Ali barátai voltak. De amikor a lányára nézett, nem gyanított semmit. Csak feltételezte, hogy Cortney Alison. És amikor újra becsukta az ajtót, a család perceken belül az autóban volt. Elhajtottak. Csak így.

Courtney annyira izgatott és ideges volt, hogy alig bírta fenntartani a fásult szerepet, ahogy a lányokkal beszélgetett. Úgy érezte, mindjárt felrobban. Legszívesebben a kertben lévő minden fának adott volna egy óriási ölelést.

Mire Courtney visszament a házba, úgy érezte, mintha lefutotta volna a távolságot a Radley-ig és vissza. A fejét könnyűnek érezte, a végtagjait nehéznek. Körülnézett a konyhában, és látta, hogy a tányérok darabjai még mindig a földön hevernek. Egy virágváza is a padlóra került. A csendes házban mintha visszhangzottak volna az erőszakos, kétségbeesett sikolyok. A dulakodás, hogy mind beszálljanak a kocsiba. A tiltakozás, hogy a rossz ikret akarják elvinni.

A lány végigsétált a csendes szobákon, a testvére cipői kopogtak a padlón. Működött a terve.

De hirtelen pánik tört rá. Most tovább kell játszania. Ez nem olyasmi, ami néhány napig, vagy hétig tart, amíg rá nem jönnek, hogy a rossz lányt vitték a Preserve-be. Ki kellett találnia, hogyan maradhat itthon, végleg.

Felfutott az emeletre, az ikertestvére szobájába, kettesével szedve a lépcsőfokokat. A tekintete Ali fekete-fehér ágytakaróját vizslatta, a magazinokból kivágott hirdetéseket, a képeket Ali barátnőiről a falon, a domború, ruhákkal teli szekrényt. Ali ágyára vetette magát, és a matrac alá csúsztatta a kezét. Ali naplója pontosan középre volt temetve, pont úgy, ahogy tegnap. Courtney felült, kinyitotta a naplót ott, ahol tartott, és tovább olvasott.

De amikor a végére ért, a pezsgő érzés a gyomrában csak erősödött. A napló Naomi Zeiglerről és Riley Wolfe-ról szólt, és sok homályos utalás volt benne titkokra és belső poénokra, amiket Courtney-nek semmi esélye sem volt érteni. Semmiképpen sem tudott volna Naomi és Riley barátnője maradni - ejtenie kellett őket, hogy új klikket alakítson. Na, de kikkel?

Eszébe jutott a négy lány a kertből. Spencer, Aria, Emily, és a negyedik, a dagi lány. Ali ötödikes évkönyvéhez futott és átforgatta a lapokat. Hanna, így hívták. Nem írták alá az évkönyvet, tehát egyikük sem ismerte jól Alit. Tökéletes.

Bumm.

A lány felkapta a fejét, és visszatömte a naplót a helyére. Csak egy óra telt el. Máris visszajöttek volna? Rájöttek a csalásra?

Kinézett az ablakon, és egy fekete autót látott a járdaszegély mellett, járó motorral, de nem látta, ki a sofőr. Lépéseket hallott a konyhapadlón át, aztán fel a lépcsőn. Lefagyva, mozdulatlanul állt, ahogy az a bizonyos illető végigsétált a folyosón. Egy alak tűnt fel az ajtóban, és Courtney majdnem sikított.

Jason összeszűkült szemmel nézett rá. - Már elvitték?

Courtney bólintott, még mindig nem mert levegőt venni.

Jason összeszorította a száját.

- Hát, gondolom most legalább te boldog vagy, igaz, Ali?

Megrázta a fejét és átment a saját szobájába. Az ajtó másodpercekkel később be is csapódott, és egy Elliott Smith dal nyitó taktusai harsantak fel.

Courtney végigfuttatta az ujjait az arcán. Alinek szólította! A tükörhöz sétált. A lány, akit látott, sötétrózsaszín pólót és telitalpú cipőket viselt. Fényes haja és szív alakú arca volt, amin huncut mosoly ült. Egy pillanat múlva átdobta a haját a válla felett, pont, ahogy Ali szokta, és levegő után kapott. Megcsinálta.

Eufória öntötte el, mint egy dagályhullám. Irányítani fogja az iskolát. Mesés lesz. A lehető legjobb Alison DiLaurentis. Megérdemelte, a francba is. És a testvére? Ali arcára gondolt, ahogy a szülei belökték az autóba, az életre, amit a Preserve-ben fog élni. De ami megtörtént, megtörtént. És így volt tisztességes.

Kihúzta magát, ahogy csodálta a lányt a tükörben. Hirtelen eszébe jutott valami, visszafutott a vendégszobába, kihúzta a csúnya komód felső fiókját, és elővette az ezüst gyűrűt, amit előző este lopott el, amikor Ali levette a mosogatáshoz. Feltartotta a lámpafénybe. Egy kis A betű volt belegravírozva. Magában mosolyogva a jobb hüvelykujjára csúsztatta, arra az ujjra, amin Ali hordta.

Aztán újra a tükörképére bámult.

-     Én vagyok Ali – mondta a tükörnek. – És fantasztikus vagyok.