Aznap délután, valamivel később, Ali Cassie Buckley
dzsipjében ült, Cassiék kocsifelhajtóján. Cassie nemrég megkapta a
jogosítványát, és imádta hazafurikázni a lányokat. A lány családjának rozoga
Viktoriánus házával szemben álltak, ahol a csapattársaikkal lógtak suli után. A
házat veranda vette körbe, az ablakok üvege pecsétes volt, és a szélkakas a
tetőn inkább csirkére hasonlított. Jobbra a hosszú, keskeny udvart, amire
ráfért volna egy gyomirtás, egy kőfal választotta el a szomszéd telektől. Egy
régi, oroszlánmancsokon álló kád hevert a szabad ég alatt, ami itt, a kissé
furcsa Old Hollisban nem tűnt rendkívülinek. Ali valójában jobban kedvelte
Hollis kopottas-sikk stílusát, mint Rosewood sznob, tolakodó tökéletességét,
de, mivel úgy érezte, Alison DiLaurentis nem olyan ember, aki így vélekedne, sosem árulta el
senkinek.
Miután végzett a tükrök ellenőrzésével, Cassie elfordította
a kulcsot.
-
Remélem elmegyünk pár dögös végzős mellett az
úton.
-
Például? – kérdezte Zoe Schwartz a hátsó
ülésről.
-
Nem tudom – felelte Cassie. – Az a lényeg, hogy
szexi legyen.
-
Majd én keresek neked valakit – szólt Zoe a
legújabb Öszvért lapozgatva, ami a
Rosewood évkönyve volt és csak aznap jelent meg. Senki sem tudta, miért hívják
Az Öszvérnek – ez volt az ősi elnevezés, ami egy magánsulis belső poénnak számított, és
az évkönyvesek babonából ragaszkodtak hozzá.
-
Ian Thomas elég cuki – jelentette ki Zoe, elidőzve Ian végzős képénél. A fiú szélesen mosolygott rajta, a szemei ultra
kéknek látszottak, és még az érttségi sapka is jól állt neki.
-
Nem annyira cuki, mint Ali bátyja – mondta Cassie,
miközben magához vette a Marlboro Lightot, amit körbeadogattak, és beleszívott.
-
Pfuj! – kiáltott fel Ali.
-
Mi van? Gyönyörű pasi – bökte oldalba Cassie. –
Össze tudsz hozni vele?
-
Nem akarnál randizni vele – mondta Ali. – Olyan depis
– Azzal felegyenesedett az anyósülésben, kihúzta a cigit Zoe kezéből, és
pöfékelt, bár minden erejével azon volt, hogy ne rezzenjen össze, amikor a füst
elérte a tüdejét. A többi lány mind tizedikes és tizenegyedikes volt, ő volt az
első hetedikes, aki valaha bekerült a csapatba, még „születésem-óta-gyephokizom”-Spencert
is kiütve a mezőnyből. De amikor Cassie autójában ült velük, cigiztek és
fiúkról beszélgettek, úgy tűnt, mintha mindannyian egyidősek lennének.
-
Ian tényleg nagyon kedves – mondta Ali. –
Állandóan a közelében vagyok.
-
Tényleg? – minden lány felé fordult. – Mikor?
Ali imádta, hogy
mind rá figyelnek.
-
Spencer Hastings nővérével jár. Sokat van náluk.
-
Melissa Hastings? Micsoda pazarlás – ráncolta Cassie
pisze orrát.
-
Olyan fontoskodó a csaj – értett egyet Zoe. –
Mit lát benne Ian?
Ali a körmeit kezdte piszkálni. Ironikus módon a bátyja is
belezúgott Melissa Hastingsbe. Ali viszont nem tudta, mit gondoljon Melissáról.
Rosewoodban csak néhány ember élt, aki nem hajolt meg előtte, és Melissa
közéjük tartozott. Néha, amikor Ali a kertjükben volt, Melissa a pajta
ablakában állt és csak bámulta Alit.
Cassie füstkarikát fújt. – Mik a nyári terveink, emberek?
Egy hónap és vége a sulinak.
Brianna Huston, a fényes fekete hajú, vastag lábú kapus,
lejjebb húzta a napszemüvegét, és elnézett fölötte. – Fogyni öt kilót. És
szerezni egy pasit, természetesen.
-
Egy nyári szerelem szuper lenne – sóhajtott Zoe.
-
Én is akarok egy pasit – jelentette ki Ali.
Cassie kérdő pillantást vetett rá, ahogy fékezett a
stoptáblánál. – Neked nincs már egy véletlenül?
Ali maga elé képzelte Matt könnyáztatta arcát amint
bemászott a családja minibuszába, hogy elindulhassanak Virginiába. Csak két
csöpögős, mélabús üzenetére válaszolt, - Nem jön be a távkapcsolat dolog.
Elhaladtak a Hollis Főiskola mellett. Diákok ültek a
padokon, jegeskávéval a kezükben, páran pedig a kőlépcsőkön beszélgettek. Ali
észrevett három félmeztelen srácot, akik a gyepen frizbiztek, így átnyúlt
Cassie elé, és megnyomta a dudát. A fiúk felnéztek és rávigyorogtak. Ali dobott
nekik egy csókot, ahogy Cassie továbbhajtott.
-
Mondjuk egy olyat, mint ők – viccelődött Ali.
Cassienek leesett
az álla, ahogy Alit nézte. – Te lehetnél az új legjobb barátnőm – mondta. –
Ejtem a ribiket és te leszel a társ-méhkirálynőm.
-
Hé! – szólt Zoé szelíden.
-
Csak hülyéskedtem
– felelte Cassie, majd Alire kacsintott.
Kiértek Hollisból, és már Rosewood utcáin jártak, ahol a
házak nagyobbak voltak, és távolabb helyezkedtek el egymástól. Cassie
felhangosította a Jay-Z dalt, ami a rádióból szólt, és mindannyian énekelni
kezdtek. Elmentek a King James Pláza masszív, fehér épülete mellett, amin ki
volt plakátolva az új francia bisztró, a Rive Gauche nyitása. Lekanyarodtak egy
hátsó útra, ami elvezetett a Marwyn kirándulóösvény mellett, aminek a parkolója
tele volt autókkal és biciklikkel. Aztán a régi híd alatt haladtak át, amelyet
mindenki szeretett graffitivel megelölni, majd elhagyták a hatalmas,
elszigetelt kastélyokból álló városrészt, ahol Hanna kiszemeltje, Sean Ackard
élt a családjával.
Cassie itt tette ki Zoét, majd félrehúzódott Brianaék
bekerített lovardájához. Amint ketten maradtak az autóban, Cassie meggyújtott
egy újabb cigit, beleszívott és átpasszolta Alinek.
-
Szóval, kitalálod, mi történt? Anyám elég ideig
itthon lesz, hogy eljöhessen a sport díjkiosztóra jövő héten. Asszem
lelkifurdalása van, vagy ilyesmi.
-
Ez fantasztikus – szorította meg Ali Cassie
kezét. – Már csak az én anyámat kell rávenni, hogy eljöjjön a ballagásomra…
-
Még mindig alig van otthon? – kérdezte Cassie,
együtérző pillantást vetve Alire.
-
Igen – mondta Ali keserűen. – Miss Társaságbeli
Jessica DiLaurentis – forgatta a szemét. – Apa már nem is megy el vele
semmilyen eseményre.
Amikor
Ali azt mondta a barátnőinek, hogy ő és a gyephokis lányok személyes témákról
beszélgettek, nem teljesen hazudott. Sokat beszéltek a szüleikről. Cassie
szülei állandóan repülővel utazgattak, sosem fordítottak időt a lányukra. Ő ezt
úgy adta el a többieknek, mintha jó dolog lenne – a ház tökéletes volt
bulizásra, bármit hordhatott, amit csak akart, és nem vették észre a horpadást,
amit a dzsip első lökhárítójában okozott. De Alinek elmondta az igazat, mert
Ali szülei is a saját világukban éltek – az anyja három jótékonysági esten vett
részt ebben a hónapban a mentális beteg gyermekek támogatására, ami a szívügye volt - khm, khm… - de ritkán
töltött időt Alivel vagy Jasonnel.
Befordultak
Aliék utcájána, ahol az ismerős házak, amiket Ali másfél éve minden nap látott,
most csillogtak a késő délutáni fényben. Mona Vanderwaal a rollerjén körözött
az ötautós családi garázs körül. A barátnői, Phi Templeton és Chassey Bledshoe
a fűzva alatt ültek az előkertben és jojóztak. Mindhárman felnéztek és leesett
állal figyelték Alit és Cassiet amint továbbhajtanak. Gyíkok.
A
Cavanaugh ház, egy zegzugos, gyarmati stílusú épület, nagy kerttel, tűnt fel az
út mentén. Ali a nagy tölgyfára pillantott, aminek törzsén még mindig ott
voltak a fa létrafokok maradékai, amelyek Toby Cavanaugh faházába vezettek. Ali
hirtelen meglátott egy arcot az ablakban. Jenna Cavanaugh bámult kifelé, nagy,
sötét napszemüveg takarta a szemeit. Ali szíve összeszorult. Feltartotta két
ujját a kocsi ablakához, ami a Jennával közös régi titkos jelük volt. Nem
mintha Jenna láthatta volna.
Cassie
befordult Aliék felhajtójára, és egy építőipari teherautó mögé parkolt le, aminek
a platóját elborították a létrák és az ásók. Egy fekete sportautó állt
mellette, ami tele volt pakolva Burger Kinges poharakkal, üres kajás zacskókkal
és tankönyvekkel. – Mi folyok a kertetekben? – kérdezte Cassie.
Ali
drámaian sóhajtott. – A szüleim egy pavilon-monstrumot építenek. Millió ember
befér majd, akiket meghívnak a partijaikra. Azok a gusztustalan munkások tegnap
bukkantak fel, hogy megtárgyalják velük, mit kell csinálniuk.
Cassie
megemelte a fenekét, és a kormányra támaszkodva tanulmányozott valamit a
hátsóudvarban. – Nekem nem tűnnek olyan gusztustalannak.
Ali
követte a tekintetét. Három pasi, izzadságfoltos pólóban és szakadt farmerban
kóválygott a telek végében, és a faház körül, ahol Ali és Emily régen órákat
töltött beszélgetéssel. Az egyik munkásnak ki volt varrva az egész karja és a
vállán átvetett ásóval mászkált. Egy másiknak csupa kosz volt az arca, és éppen
telefonált. De a harmadik srác, aki fiatalabb volt náluk, éppen Alit bámulta zöld
szemei átható pillantásával, arcán pedig pimasz mosoly ült.
-
Uramisten, szerelmes vagyok – suttogta Cassie.
-
Darren Wildenbe? – fintorgott Ali.
Cassie-nek
elakadt a lélegzete. – Ismered? Én csak a folyosón látom néha.
-
Jason haverja – horkantott Ali. – Számára a
szórakozás fogalma kimerül a fal támasztásában a teniszpályáknál.
-
A rosszfiúk dögösek – Cassie előhúzott egy tubus
átlátszó szájfényt, és alaposan bekente az ajkait.
-
A tiéd lehet – mormolta Ali.
Elhallgattak,
ahogy Darren odaért hozzájuk, még mindig Alit bámulva. Végül megköszörülte a torkát.
– Nem kéne cigizned, Ali – mondta komoly hangon.
Ali
lenézett. A Marlboro Light, amit Cassie gyújtott meg, még mindig a kezében
volt, fehér hamu göndörödött a végéről a levegőbe. Düh izzott fel a lányban.
Darren alkalmazott volt náluk, ugyanolyan kedvetlen mint Jason, és pont olyan
irritáló is. Mégis mit hitt, ki ő, az apja? Mintha bármi beleszólása lenne, mit
csinál!
Ali
ismét mélyet szívott a cigiből, aztán kipöckölte az ablakon. Lassan kilépett az
auóból, végig Darren szemébe nézve. Odaballagott hozzá, de nem szólt egy szót
sem. Aztán, amikor mellé ért, kicsit feljebb húzta a szoknyáját, és
kivillantotta a combját. Darren tekintete egyből oda ugrott, a szemei bedig
elkerekedtek, de nem borzalom vagy undor váltotta ki a reakciót, hanem
egyértelműen helytelen vágyakozás. Ali önelégült mosollyal az arcán intett
búcsút Cassie-nek, aztán sarkon fordult, és peckesen bevonult a házba, tudva, hogy
Darren és Cassie még mindig őt bámulják.
És
tessék, ismét ő irányított.

Szia. Folytatás várható? :/
VálaszTörlésSzia! Igyekszem, csak egyetem... :/ De már elkezdtem. :)
Törlés